Mit eszik egy fitneszversenyző?

2016. május 31.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A mindig mosolygós Kiss Virág, hazánk egyik legjobb fitnesz versenyzője, aki a nemzetközi mezőnyben is rendre leteszi a névjegyét. A huszonöt éves IFBB bikini fitnesz modell angol nyelven diplomázott politológiából, jelenleg pedig utolsó éves joghallgató, hamarosan államvizsgázik.

A BioTechUSA szponzorált sportolójaként, fitnesz és sportélet szakértőjeként a saját példáján keresztül szeretne motiválni másokat, ráébreszteni arra, hogy foglalkozzanak többet magukkal és az egészségükkel, hogy minél hosszabb és teljesebb életet élhessenek.

A diploma megszerzése után sem fog unatkozni, ugyanis szeretne továbbtanulni, sportjoggal és Phd-vel kacérkodik, ősszel pedig a rá jellemző maximalizmussal áll színpadra. Nézzük meg, mit visel Virág a hétköznapokon!

Íme Virág mai szettje:

A versenyfelkészülésem majd csak június végén kezdődik, ettől függetlenül off szezonban is 80%-ban tartom a diétát. Nagyon szeretem az édességet, délután, ha megéhezem, Protein Gusto fehérjepalacsintát szoktam sütni. Imádom, mert nem tartalmaz hozzáadott cukrot és tartósítószert, egy adagban csak 11g szénhidrát van és 21g a fehérjetartalma!

Felső: Zara
Nadrág: Hollister
Fotó: Szilveszter Zoltán
Smink: Nagy Kata


Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Társadalmi célú reklám

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

Támogatott Tartalom

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

Támogatott Tartalom