Női vezető a Givenchy élén, 65 év után először!

2017.március.16.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Hosszas hallgatás után a Givenchy bejelentette, hogy május 2-ától Clare Waight Keller kerül a divatház élére; ezentúl Clare dönt a férfi és női ruhák, a kiegészítők és a haute couture-t érintő kérdésekben.

Keller számára nem ismeretlen a pozíció: a birminghami dizájner a diploma után egyből New Yorkban a Calvin Klein márkánál kezdett dolgozni, majd Ralph Lauren műhelyébe került, innen pedig a Purple Label férfi vonala követett, amelynek ő volt a vezetője. Európába Tom Ford hívására tért vissza, a Gucci divatház történetének egyik legsikeresebb korszakában csatlakozott az olasz divatház tervezői közé. A filmrendezőként is ismert Ford keze alatt akkor Keller mellett a később a Burberry márkát újra sikerpályára állító Christopher Bailey, és a Calvin Klein egykori sikertervezője, Francisco Costa dolgozott. A tervezőnő Ford távozása után a Pringle of Scotland márka kreatív igazgatói székébe került, ahol megmutatta, hogy nemcsak egy sikeres csapat részeseként lehet rá számítani, hanem van olyan erős víziója, amellyel fel tud rázni egy szebb napokat is látott márkát. A Pringle of Scotland élén töltött idő sikerei immár nagyobb feladatokra is felkészítették. Nem csoda, hogy a skót márka éléről a nagyobb névnek számító Chloé divatház vezetésére csábították. Hat éven keresztül a Cholé kreatív vezetőjeként dolgozott, ahol a ruházat, a kiegészítők, és az illatszerek is az ő fennhatósága alá tartoztak. Ilyen szakmai múlttal nem vitás, hogy kiválóan megállja majd a helyét a Givenchy csapatában is.

"Izgatottan várom, hogy Clare hozzáadja a rá jellemző finom eleganciát és modernségét a Givenchy-hez. (...) Biztos vagyok benne, hogy Clare kihozza a divatházból a maximumot." - fejtette ki Philippe Fortunato, a Givenchy vezérigazgatója.

Clare előrelépése nem csak a divat szempontjából fontos; Waight Keller az első női vezető a Givenchy 65 éves történelmében. Clare előtt John Galliano, Alexander McQueen, Julien Macdonald tevékenykedett a Givenchy fejeként, a ház élén legtovább az olasz Tisci állt, 12 éven át - természetesen csakis maga az alapító, Hubert de Givenchy előtt.

Ezt olvastad már? Rotschild Klára, akit Givenchy is jól ismert.

"Hubert de Givvenchy magabiztos stílusa mindig is inspiráló volt számomra, és nagyon hálás vagyok a lehetőségért, hogy részt vehetek ennek a legendás háznak a történelmében. Nagyon várom, hogy a csapatokkal dolgozhassak, és egy új fejezetet írhassak ebbe a csodálatos történetbe." - árulta el Clare.

Clare Waight Keller a Govenchy új dizájnere
Fotó: Getty

Waight Keller stílusa eltér elődjeiétől, ugyanis ő a bohém, vagány, kissé férfias vonalat követi, míg Tisci provokatív és merész volt. Clare első Givenchy kollekciója 2018 tavaszán debütál majd, és októberben, Párizsban lesz először látható a divathéten. Most már kijelenthetjük, hogy a divatvilágban új szelek fújnak, hiszen tavaly a Christian Dior élére is először került női kreatív igazgató, Maria Grazia Chiuri személyében, aki alaposan felforgatja a márkát, és immár a Givenchy is a női látásmódban hisz!

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője