Legyen mindenki feminista! Új éra a Dior háza tájékán

2016. október 5.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Raf Simons távozása után Maria Grazia Chiuri vette át a gyeplőt a Dior-nál. Ő az első női művészeti vezető a cég történetében, első kollekciója pedig nőiségéhez hűen igazi feminista felvonulássá alakult a kifutón.

Az első sorokban világsztárok és neves tervezők csapata várta az új tervező debütálását. Az első modellek máris az egyenlőség jegyében, vívó uniformishoz hasonló szettekben léptek a kifutóra. Majd megérkeztek a lányok a "We All Should Be Feminists", majd "Dio(r)evolution" feliratú pólóban, ami egyértelmű jelzés a nagyközönség számára, hogy itt bizony új idők következnek.

Maria Grazia szándékosan vitt sportos és olyan vagány elemeket a kollekcióba, mint a bőrdzseki és a szexi bőrruha, mert számára a sport is a nemek közötti egyenlő esélyt jelenti. Ő pedig ennek szellemében kíván a divat színterén részt venni a továbbiakban.

Az uniszex viselet mellett természetesen a Diorra jellemző elegáns szabású szoknyák, zakók is megjelentek a bemutatón, ráadásként pedig egy kis csipke a dizájner valentinós múltját idéző mesebeli hímzett estélyi ruhák részeként.

A közönség soraiban ott ült Rihanna, Kate Moss, Jennifer Lawrence, Natalie Portman, Marion Cottillard, Olivia Palermo, Milla Jovovich, Karlie Kloss, Diane Kruger és Carla Bruni is. Sőt olyan divatcézárok is tiszteletüket tették a show-n, mint Alber Elbaz, Giambattista Valli és Chiuri ex-tervezőtársa, Pierpaolo Piccioli is. De a legnagyobb meglepetés a 94 éves Pierre Cardin megtisztelő jelenléte volt, aki 1946-ban Christian Dior első segédtervezője volt.

A teljes kollekciót itt találhatod.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Tóth Andi meztelenruhája az X-Faktor történelmének legbátrabb megjelenése

Tóth Andi meztelenruhája az X-Faktor történelmének legbátrabb megjelenése

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)