Pap Bianka az edzős szezon előtt még egyszer utoljára csinosba öltözött

Ez is érdekelhet

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

2018. október 5.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Pap Bianka 18 éves paraúszó 2 éve a riói paralimpián ezüst és bronzérmet nyert, mellette pedig világbajnok és kétszeres Európa-bajnok. Hiányzó bal szárkapocscsonttal született, emiatt a bal lába látványosan vékonyabb és rövidebb, mint a jobb, de ez nem gátolja meg abban, hogy bármilyen ruhát fel merjen húzni. Szerinte attól, hogy valaki fogyatékos, nem kell elbújni, nyugodtan lehet divatosan öltözködni.

Az úszás mellett gimnáziumba jár, ezért nem sok szabadideje marad, de ha mégis, akkor általában süt vagy főz valami finomat, mert ez általában nagyon ki tudja kapcsolni.

Ezen a héten Bianka enged betekinteni a gardróbjába.

Íme Bianka mai szettje:

Ma is csak délutan van edzésem, tudtam egy nagyot aludni, utána ebédelni mentem egy baratnőmmel. Reggel belegondoltam, hogy jövő héttől mennyire nem lesz időm ennyit készülődni, és újra előkerül az edzésre járos kényelmes melegítő. Ezért ma még csinosabb ruhát szerettem volna felvenni így utoljára.

Ruha: Zara

Vékony kabát: Zara

Táska: Zara

Cipő: Vans

Òra és karkötő: Esprit

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)