Rendkívüli! Ő lesz a Dior új kreatív igazgatója

jonathan saunders
Fotó: rex/puzzlepix

Ez is érdekelhet

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

2016. március 21.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Meglepően hosszú ideig maradt vezető nélkül a Dior, de nem a francia divatmárka volt az egyetlen, amelyik a tavalyi évben komoly változásokon esett át.

A Lanvin kreatív igazgatója, Alber Elbaz viharosan távozott a francia divatház éléről, ugyanakkor egyes pletykák szerint a Saint Laurent Paris vezetőjét, Hedi Slimane-t is hamarosan meneszteni fogják a márka éléről. Miután tavaly ősszel Raf Simons is lelépett, a Dior igazgató nélkül maradt, így vészelte át a tavaszi divathetet is, de most végre megérkezett az utód Jonathan Saunders személyében.

A skót tervező saját márkája nemrég megszűnt, de nem sokáig árválkodott, máris felkarolta az egyik legfontosabb divatház. Egyes híresztelések szerint Saunders első bemutatóját már Londonba tervezi Párizs helyett, ami biztosan nagy port fog kavarni nemcsak a divatház, de a divatvilág berkein belül is.

Jonathan Saunders Nagy-Britannia egyik legtehetségesebb tervezője, akit a textilek és az innováció rajongójaként tartanak számon. Glasgowban született, itt is tanult textiltervezést az egyetemen, majd Londonban szerzett mesterfokozatot. Diplomaunkájával azonnal meg is nyerte a Lancome Colour díját, és mindössze 48 órával később már Alexander McQueennek dolgozott egy textilkollekción. 2003-ban indította el saját márkáját, közben az olasz Pollini divatház kreatív igazgatói pozícióját is betöltötte.

Izgatottan várjuk, milyen lesz vezetésével a Dior új hajnala!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)