Ruhákkal vidítja fel magát a tervező

Ez is érdekelhet

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

2014. november 13.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Kovács Adél a London College of Fashion férfiruha szakán is tanult, majd 2011-ben diplomázott a MOME textiltervező mesterszakán, ahol kötött anyagokra specializálódott. Szakmai gyakorlatát a NUBU-nál töltötte, 2011 óta a márka tervezője.
2009-ben társalapítója volt a Kepp Showroomnak, 2012-ben Londonban a Marios Schwabnál gyakornokként, majd az Eudon Choi márkánál designer-asszisztensként és stúdió-menedzsereként dolgozott.2012 óta divattervezést tanít a KREA Kortárs Művészeti Iskolában és felvételi előkészítőt tart a Corvin Művészeti Iskolában.

Adél így jellemezte nekünk a stílusát:

A stílusom kialakításában az utóbbi szezonokban egyre inkább a kényelemre és a funkcióra helyezem a hangsúlyt. A gardróbomat többnyire olyan ruhákból állítom össze, amik nem csak tetszenek, de valamilyen személyes kötődésem, emlékem is fűződik hozzájuk. Pont ezért nagyon szeretem az általam is tervezett aktuális szezonú NUBU vagy NUDE by NUBU darabokat hordani, kiegészítve kedvenc designer márkáimmal. Az ékszereimet mindig utazások alkalmával szerzem be, így minden nap nálam van egy kis emlék, ami a kedvenc városaimat idézi fel a hétköznapokban. Idén ősszel a fekete mellett nagy kedvencem a sötétkék és a fahéjszín.

Íme Adél mai szettje:

Gyapjúszövet kabát - NUBU
Póló - Martin Margiela
Nyúlszőr szoknya - NUBU
Leggings - Oysho
Cipő - Nike



Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)