Sokkoló kampány az anorexia ellen

Ez is érdekelhet

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

2013. április 19.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A divatvilág folyamatosan próbálkozik, hogy a róla kialakult negatív képen változtasson, tennivaló még bőven maradt.

Ugyan a nemzetközi divatmagazinok egyre gyakrabban alkalmaznak a divatfotózásokhoz teltebb modelleket, és igyekeznek a pozitív példákat is megmutatni, azért az általános közvélekedés szerint a divat továbbra sem áll túl jól ezen a téren. A divatházak egy része még manapság sem hajlandó komolyan venni, hogy bármi közül lenne az egészségtelen testkép ´népszerűsítéséhez´. Az anorexia terjedésében pedig ma is első sorban a divat az egyik fő ellenség, hiszen a kifutókra állított modellek egy része bizony inkább elrettentő példának felelne meg, nem pedig követendőnek.

Most egy brazil modellügynökség elégelte meg, hogy egészségtelen testalkatú lányokkal kellene kiszolgálniuk a divatot. A Star Model sokkoló kampányt indított az anorexia megfékezésére. A képlet egyszerű, fogtak egy tervezői vázlatkönyvből származó outfit rajzot, és mellé állítottak egy a képnek megfelelő testalkatú modellt. Az eredmény sokkoló, a tervezőasztalon született skiccek a valóságban csont és bőr lányoknak felelnek meg. A kampány jelmondata éppen ezért az lett: Nem egy vázlat vagy!

Kérdéses, hogy mennyit lehet elérni egy ilyen kampánnyal, de mindenesetre figyelemfelkeltő, és ez is több, mint a semmi.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)