Sztárcsemete, aki már 7 évesen címlapsztár volt

Ez is érdekelhet

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

2012. július 30.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ugyan a sztárok gyermekeinek boomja igazán a 2000-es évek végén kezdődött a divatvilágban, de természetesen nem Daisy Lowe és barátnői az első generáció, akik hírességek csemetéiként a divatiparban hódítanak.

Itt van például Elettra Rossellini Wiedemann, aki a 2000-es évek első felétől folyamatosan jelen van, és ma már ikonnak számít a modellek között. A most 29 éves szépség már 7 évesen a Vogue Paris címlapján szerepelt. Igaz, nem egyedül, hanem legendás mamájával, Isabella Rosellinivel. Úgy tűnik, leszögezhetjük, hogy a gyönyörű és páratlanul tehetséges nagymama, Ingrid génjei remekül öröklődtek, hiszen mind lánya, mind pedig unokája szép és szintén roppant tehetségesek.

Elettra a 2000-es évek első felétől szerepelt divatmagazinokban, volt a Ferragamo arca, számos kampányban bukkant fel, és a Vogue-ban és a Harper`s Bazaarban is többször szerepelt. A Lancome 8 éve szerepelteti a kampányaiban, és ugyan a kifutón fiatal korában is csak ritkábban lehetett látni, de állandó vendége a show-szezonnak, különösen New York-i jelenléte fontos, hiszen immár két alkalommal is pop-up éttermet nyit a divathéten nyüzsgő, kulináris élményekre is nyitott divatszakembereknek.

Most a So Chic magazin újra a címlapra tette, és a gyönyörű képről eszünkbe jutott, hogy felidézzük karrierjét!

Kattintsatok a képre, és nézzétek meg Elettra Rossellini Wiedemann eddigi karrierjét képekben!

Sztárcsemete, aki már 7 évesen címlapsztár volt Elettra a So Chic aktuális címlapján

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)