Vége van! Búcsúzik a legendás fehérneműs katalógus!

Ez is érdekelhet

Szakértő mondja el, melyik az a 4 szokás, amivel jobban indulhat a reggeled

glamour plusz ikon Szakértő mondja el, melyik az a 4 szokás, amivel jobban indulhat a reggeled

2016. július 26.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Már májusban lehetett tudni, hogy a világ divat szegmensben piacvezető katalógusmárkája végleg felhagy a rendeléses módszerrel.

Jövőre lenne 40 éve, hogy az első Victoria´s Secret katalógus landolt az amerikai nők postaládájában. Az akkor még mindössze egyetlen Palo Alto-i plázában üzemelő bolttal bíró fehérneműcég a kezdetektől hangsúlyt fektetett arra, hogy az éppen virágkorát élő postai katalógusos rendelésből is kiharapja a maga részét. Nos, ez a harapás annyira jól sikerült, hogy a miközben a márka egyre terjeszkedett, a katalógus is egyre nagyobb népszerűségnek örvendett.

Az első katalógusok a ´70-es években születtek, igazi budoár hangulat uralkodott a képeken:

A racked.com visszatekintése szerint 1997-re már évente 450 millió katalógust küldtek szét (egy évben több katalógus is megjelent), amiből 661 millió dollár értékben rendeltek fehérneműt az amerikai nők, vagy éppen az őket meglepni igyekvő párjuk. Amikor 2011-ben a postai katalógusos rendeléssel felhagyott néhány nagyobb márka, mint például a JC Penney, akkor a Victoria´s Secret lett az egyeduralkodó.

Kattints, és nézz bele a Victoria´s Secret legendás katalógusának közel 40 évébe:

Tavaly azonban már kiderült, hogy a mostanra évi 300 millió kiküldött katalógus, amely 150 millió dolláros nyomdai- és postaköltséggel terheli meg a céget, nem nagyon hozza vissza a befektetett pénzt. Ekkortól már csak idő kérdése volt, hogy mikor zárja be a fehérneműóriás a katalógusos rendelést. Nos, májusban bejelentették, most pedig útjára indultak az utolsó katalógusok, amivel egy korszak végleg lezárul, és mindenki nagyon izgatottan várja, hogy vajon sikerül-e új megoldalásokkal nyitni egy újat.

Vége van! Búcsúzik a legendás fehérneműs katalógus! A Victoria´s Secret nem ikonikus kiadványa megszűnik.

true Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Irány a skandináv divat fővárosa! – nyerj utazást a koppenhágai divathét exkluzív Perwoll divatbemutatójára! (x)

Irány a skandináv divat fővárosa! – nyerj utazást a koppenhágai divathét exkluzív Perwoll divatbemutatójára! (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Néha külön alszol a pasidtól? Nem biztos, hogy a kapcsolat vége az alvásválás (x)

Néha külön alszol a pasidtól? Nem biztos, hogy a kapcsolat vége az alvásválás (x)