Zsófi először vetkőzött!

2010. június 16.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A magyar lány eddig nem vállalt olyan divatanyagot, amelyben egy kicsit is le kellett volna vetkőznie, de most megtört a jég.

Srej Zsófi igazán jó döntést hozott azzal, hogy éppen egy ilyen éterien szép és különleges divatanyagban engedett. Egy olasz divatlapban jelent meg fotósorozat, amelyben a magyar lánynak két partnere is akad, azonban egyértelműen Zsófi áll a romantikus történet középpontjában. Sophie egészen páratlan évet produkál idáig és nagyon úgy tűnik, hogy ezzel még korántsincs vége. A Gianfranco Ferré lookbook fotózás, a Chanel haute couture videó nagy reményekre jogosít fel bennünket.

A szerény és bájos Zsófi eddig tartózkodott a vetkőzéstől, most azonban a Wendy Bevan által fotózott divatanyagnál le-lehull a hatvani modell ruhájának a pántja. Feltehetően Srej kisasszony akkor is emélkezetes jelenség, ha ruhában van, erről tanuskodnak eddigi munkái, azonban a divatszakma már csak olyan, hogy néha muszáj engedményeket tenni, ennél az anyagnál mindenképpen megérte!

Kattints a képre a teljes divatanyagért!

srej-200x-d000072322f65007204e2.jpg
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Glow-up tetőtől talpig: miért felejtjük ki a legfontosabb lépést a self-care rutinból?

Glow-up tetőtől talpig: miért felejtjük ki a legfontosabb lépést a self-care rutinból?

Támogatott Tartalom

Mi kell ahhoz, hogy te legyél egy világmárka arca? Bárányos Ramóna elárulja a titkot

Mi kell ahhoz, hogy te legyél egy világmárka arca? Bárányos Ramóna elárulja a titkot

Támogatott Tartalom

Stressz, szoptatás, fogamzásgátló: a nőgyógyász elárulja, mi minden boríthatja fel az intim egyensúlyt

Stressz, szoptatás, fogamzásgátló: a nőgyógyász elárulja, mi minden boríthatja fel az intim egyensúlyt

Támogatott Tartalom

Mindenki azt hiszi, hogy egészségtelen, pedig a hekk és a lángos is jót tehe

Mindenki azt hiszi, hogy egészségtelen, pedig a hekk és a lángos is jót tehe

Támogatott Tartalom