A zsenik persze éppen attól zsenik, mert nem csupán a saját koruk számára tudnak érvényes dolgokat létrehozni, hanem hosszú évek múltán is képesek lenyűgözni, és hatással lenni a világra. Alexander McQueen egyértelműen ilyen zsenije volt a divatvilágnak. A No. 13. névre keresztelt kollekciója, amely az 1999-es év tavasz-nyári szezonjára készült kreációit mutatta be, egy olyan varázslatos show volt, amiről aligha lehet másképp megemlékezni, mint úgy, hogy csupa nagybetűs DIVATTÖRTÉNELEM.
hirdetés
McQueen felemelkedése
Az angol divat rettenetes gyermekének pályája a kilencvenes évek elején kezdődött, a hozzáértők egyből tudták, hogy páratlan tehetség került ki a St. Martins divatiskolából. Alexander McQueen azonban a pályája elején folyamatosan anyagi gondokkal küszködött, a kollekciói költségesek voltak, merészsége pedig először inkább értetlenséget váltott ki, mintsem csodálatot. Ugyanakkor a dizájner lehetőséget kapott, hogy a patinás Givenchy márka élén nemzetközi hírnevet szerezzen magának. A bemutatkozása katasztrofálisra sikerült, a Vogue egész egyszerűen marhaságnak nevezte a francia divatháznak készített első kollekcióját. McQueen 1996 és 2001 között volt a Givenchy vezető tervezője, de sehogy sem illet rá az a kabát, a kreatív energiáit féken kellett tartania, és minden tervezésén érződik, hogy kompromisszumok eredményeként jött létre.
A No. 13. egyik trendformáló szettje, trapéz csipőnadrág, haspóló, rövidített, frakkszerű blézer:
A No. 13. kollekció bemutatója után két héttel az immár Párizsban debütáló Givenchy kollekció tökéletesen megmutatja a szabad, és az elvárások terhe alatt gyötrődő McQueen közötti különbséget. Miközben a saját nevét viselő márkájának bemutatóján egy kreatív ereje teljében lévő, zabolázhatatlan, állandóan meglepetéseket okozó divattervezőt látunk, a francia márka bemutatója ehhez képest csak egy biztonsági játék. A Givenchy irányítása mindenesetre annyi haszonnal mindenképpen járt, hogy a költséges saját show-k is elkészülhettek.
A No. 13.
A Vogue magazinnak visszaemlékező szemtanúk, akik élőben láthatták a show-t, vagy részt vettek a kivitelezésében egy sor izgalmas dolgot idéztek fel. Például azt, hogy a limitált anyagi lehetőségek miatt minden modell, a szupersztárnak számító Erin O´Connortól Shalom Harlow-n át a feltörekvő Gisele Bündchenig csupán 100 fontot kapott a szereplésért. A szerény díjazás ellenére mindenki első szóra vállalta, hogy dolgozik a bemutatón. Mindenki tudta, hogy McQueen bemutatói eseményszámba mennek, arra azonban talán ők sem számítottak, hogy minden idők egyik legfontosabb show-jának részesei lesznek. A fapadlós, rejtett forgó lapokkal kialakított bemutatótérre elsőként a 22 éves amerikai paralimpikon, Aimee Mullins érkezett. A később modellként, és színésznőként is ismertté vált sportoló Alexander McQueen egyik múzsájának számított. A szőke Aimee mindkét lábát térdnél amputálták, a divattervező faragtatta számára a bonyolult, fából készült műlábakat, amiben a Mullins járni tudott a kifutón.
Aimee Mullins átetsző bőr mellvértben a bemutatón:
A bemutató első pillantásra szinte konzervatívan kezdődött, fekete ruhák sorjáztak, ugyanakkor már a második modellnél nyilvánvalóvá vált, hogy a kollekció egyik hangsúlyos eleme a takarás-megmutatás kettősége lesz. Aki jól megnézte Erin O´Connor rövid bőrdzsekivel viselt alakkövető ruháját, az láthatta, hogy a modell meztelen a fekete ruha alatt. A kollekcióban végig játszadozik a tervező az áttetsző anyagokkal, amik fednek, de nem takarnak. Ahogy jönnek a modellek, egyre inkább több és több elem színesíti a bemutatót, hol kemény és határozott sziluettekkel dolgozik McQueen, hol váratlan megoldásokkal él, bőrszíjjakkal összefűzött ingek, mellvértszerű felsők, széles, A-vonalú szoknyák, szőttesek jelennek meg.
Shalom Harlow egy szál frakkban:
Shalom Harlow egy klasszikus nadrágkosztümben érkezik, a frakkja alatt nem visel semmit, a nadrág pedig a hamarosan óriási trenddé válik, a legcsípőbb csipőnadrág, bővülő szárral. Az egész kollekciónak van egy érdekes pulzálása, ahogy McQueen szinte telíti az elemeket, hogy aztán hirtelen lecsupaszítsa a ruhákat.
Bizarr bőr nyakmerevítőben jön az egyik modell, majd Aimee Mullins egy bőr mellvértben, mint egy egyszerre archaikusnak, és mégis futurisztikusnak tűnő robotmodell. Erotikusan hívogató, de közben furcsán távolságtartó a hangulata. McQueen szinte tobzódik a különleges, és hihetetlen szabászati ismereteiről árulkodó megoldásokban, szinte kérkedik az anyagismeretével, hogy bármit képes létrehozni.
És többször is úgy érezzük, hogy a show elérkezik a csúcspontjára, az elsötétedő teremben a forgó lapokon hihetetlen papírruhákban forognak a modellek. Sokadszorra is felhangzik a taps, de még senki nem tudja, hogy miért áll a fapadlós terem közepén a két festékszóró robotfej, aztán belép Shalom Harlow egy sokrétegű papírruhában.
A ruha életre kel
A kanadai modell áll a forgó színpadon a hatalmas hófehér ruhájában, és furcsa táncba kezd a két fenyegetően (?), erotikusan (?) tekergőző robotfejjel. Először riadtnak, védtelennek tűnik, de aztán valahogy összezavarodunk. Nem lehet eldönteni, hogy Shalom Harlow elhessegetni akarja, vagy maga felé hívni a robotokat, amelyek aztán hirtelen neonzöld és sárga festéket szórnak rá. A forgó modellen egy furcsa, absztrakt mintát rajzolnak a festékszóró robotok. Amikor a nézők szeme láttára elkészül a mű, a festékpöttyös Harlow szinte extázisban mutatja meg az életre kelt ruhát a nézőknek.
Utóbb kiderült, a modell nem kapott utasításokat, McQueen csak annyit mondott neki, hogy kerüljön interakcióba a robotfejekkel. A pontosan megtervezett, de mégis spontán befejezés most nézve is egészen katartikus. Hol voltunk 1998-ban még a robotizációtól, igaz, a korszak gondolkodásmódját nagyon is lekötötte a virtuális jövő (gondoljunk a Mátrix elsöprő sikerére), mégis McQueen kérdésfelvetése, ember és gép, kézművesség-robotok, tudatosság-véletlen annyira modernné teszik a bemutatóját, annyira erős vizuálisan, hogy így húsz év elteltével is lenyűgöz. Alexander McQueen nem pusztán ruhákat tervezett, hanem nagyon erős, színpadi jelenléttel képes volt a kollekcióinak új jelentéseket adni, elmosta a határokat a ready-to-wear és a couture között, valóban rákérdezett az ember és a ruhája, a ruhája és a kultúrája, környezete közötti bonyolult kapcsolatokra. Állandóan új kérdések merülnek fel a bemutatóit nézve. Húsz év kevés volt rá, hogy kimenjen a divatból, lehet, hogy száz is kevés lesz.
Shalom Harlow eksztázisban:
A videón a show zárása Shalom Harlow-val:
A No. 13., Alexander McQueen 1999 tavasz-nyári kollekciójának teljes felvétele:
hirdetés