6 évesen döntött, divattervező lesz!

2011. augusztus 30.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Mindig nagy öröm, ha tehetséges fiatal tervezőket mutathatunk be. Most egy olyan dizájnerrel ismerkedhettek meg, aki gyerekkorától kitartott az álmai mellett.

Saját bevallása szerint Tóth Tamara nem volt több öt-hat évesnél, amikor elkezdett az Ez a divat! című lapból ruhaterveket másolni. Ettől a pillanattól kezdve már tudta, hogy ezzel szeretne majd foglalkozni felnőtt korában is. Tanulmányait is ehhez az álmához igazította, és mindig kereste a lehetőséget, hogy még többet tudjon fejlődni. Tavaly a Divatkreátor című műsor hozta el számára az ismertséget, de többet is kapott a televíziós show-tól, hiszen a műsor ideje alatt rengeteg fejlődött, és itt ismerkedett meg Zsólyomi Norbert fotóssal, akit a GLAMOUR olvasói igazán jól ismerhetnek, és akivel Tamara azóta többször is dolgozott már együtt.

Kattints a képre és ismerkedj meg Tóth Tamara kreációival!

toth-tamara-460x-d0000E90A035cb8151ad4.jpg
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

A 67 éves Madonna fehérneműs fotói láttán azonnal elpirulsz, elképesztő formában van az énekesnő

A 67 éves Madonna fehérneműs fotói láttán azonnal elpirulsz, elképesztő formában van az énekesnő

Kellemetlenség a téli szünetben? Ezek az okok gyakoriak (x)

Kellemetlenség a téli szünetben? Ezek az okok gyakoriak (x)

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

8 tipp, amivel elkerülhetsz egy rossz randit (x)

8 tipp, amivel elkerülhetsz egy rossz randit (x)