Bérczes Judy: "Én kimondom, babával utazni nem önzőség vagy felelőtlenség"

Lehet-e ikrekkel és egy krónikus beteg kisgyerekkel a nyakunkba venni a világot? Bérczes Judy, vagyis az Utazóanya szerint nemcsak lehet, de érdemes is. Interjúnkban arról mesél, hogyan formálta át az anyaság az utazásait, miért nem hajlandó megfelelni az ítélkező elvárásoknak, és hogyan teszi nyitottabbá a gyerekeket, ha már egészen kicsiként megtapasztalják a világ sokszínűségét.

Bérczes Judy gyerekkora óta mozgásban van, az anyaság pedig új távlatokat nyitott számára. Utazási kalandjaikra több tízezren kíváncsiak a social mediában, miközben a turisztikai szakma is felfigyelt már a munkásságára. Beszélgetésünk során többek között abba is betekintést engedett, hogy milyen döntések és határátlépések kellettek ahhoz, hogy ne adja fel önmagát – még akkor sem, ha egyszer csak minden a feje tetejére állt körülöttük.

Kezdjük onnan, hogy mikor, hogyan indultál először útnak? A gyerekek érkezése előtt is jártad a világot? Mi vonzott ebben akkoriban?

Mondhatni utazóbaba voltam, ugyanis 1 éves koromban Svédországba költöztünk, de aztán haza is tértünk 8 éves koromban. Sokat ingáztunk, sőt, gyerekkoromban egyedül is repültem. 17 évesen junior válogatott röplabdásként leigazolt Svédország legjobb röplabda csapata, amivel 3 bajnoki aranyat nyertünk. A röplabda karrieremnek köszönhetően sokat utazgattam és éltem több országban is. Ezenkívül nyaranta is kihasználtam az időt és elutaztam új helyekre, pl. Thaiföldre, New Yorkba vagy Isztambulba.

Mindig is érdekeltek a nyelvek, a kultúrák, nagyon kíváncsi voltam a különbségekre, szokásokra, és persze vonzottak a szép tájak, a látnivalók és az új ízek is.

Manapság egyre gyakrabban hangoztatott vélekedés, hogy a szülővé válás után sem kell lemondani az önazonos életről, sőt. Te mit gondoltál korábban erről és hogy vagy vele most? Mennyiben volt ez tudatos döntés ez számodra és mennyiben egyfajta túlélési stratégia az anyaság első, „beszűkültebb” időszakában?

Én már azelőtt úgy gondoltam, hogy gyerekeim születtek volna, hogy nem szeretném feladni a saját személyiségemet. Sok kisgyerekes családot láttunk pl. Thaiföldön vagy Sri Lankán – főleg svédeket és franciákat. Ezek a pozitív példák lebegtek előttem, amikor arra gondoltam, hogy ha lesz gyerekünk, akkor mi is így szeretnénk élni. Arra persze nem számítottam, hogy ikreim fognak elsőre születni, így az utazás az elején háttérbe szorult, és az ikres „túlélés” került központba. Amint aztán sikerült kicsit velük is kimozdulni, visszajött az utazás iránti vágy is.

Nem sokkal ezután visszahoztam a régi jó szokásunkat, hogy utazzunk el a télből a nyárba. Ekkor kaptunk sok kritikát, de ennek ellenére nekivágtunk a 9 hónapos ikrekkel, és 3 hetet eltöltöttünk Thaiföldön. Szerintem mindenki csinálja azt, ami számára önazonos, én is erre törekszem azóta is.

Ha idén utazni tervezel külföldre, fontos változásokkal kell számolnod

Az első nagy utazásotok Thaiföldre egyesek bátor lépésnek tűnhetett. Hogyan készültetek fel erre az útra, és az elmúlt időkben mennyire tudtatok rutinossá válni ebben, mármint a felkészülésben? Van bevált stratégia, vagy minden desztináció más, és mindig akadnak új, megoldandó problémák?

Nagyon sokat készültem erre az útra, de azt azért tudtam, hogy Thaiföld egy szuper hely, addigra már háromszor jártam ott. Ráadásul visszamentünk egy olyan szállásra, ahol már jártunk gyerekek nélkül, szóval amennyire lehetett, komfortzónán belül maradtunk. Kicsit túlságosan is felkészültem: vittem rengeteg bébiételt, pelenkát, és a világ minden babaholmiját, strandsátort, medencét, úszógumit, sterilizátort, bébiétel melegítőt, szóval a fél házat. Azóta sokat fejlődtem ebben, lazultam.

Pont most írtam erről egy 50+ oldalas e-bookot, hogy hogyan lehet úgy elutazni babával, hogy ne vigyük magunkkal a fél házat. A célom az volt, hogy másnak ne kelljen végig csinálni évek alatt azt, amin én átmentem. Természetesen mindig akadnak új kihívások, a kisgyerekes élet már csak ilyen. Azóta a harmadik gyerekünk epilepsziás, így arra is készülni kell mindenfélével.

Hogyan formálta ez a mindennapjaitokat, és milyen belső erőforrásokra volt szükséged ahhoz, hogy ebben a helyzetben is folytatni tudjátok az utazásokat?

A mindennapjaink teljesen megváltoztak, amióta megkaptuk a diagnózist, hiszen nekem az lett a főállásom, hogy őt ellátom. Minden szempontból óriási terhet rótt ránk, mentálisan, időben, fizikailag és anyagilag is. Pont a Covid alatt tudtuk meg, hogy beteg, tehát kiemelten nehéz időszak volt. Talán néha el kell jutni az abszolút mélypontra ahhoz, hogy felismerjük, innentől már nincs vesztenivaló, nem lehet rosszabb, úgyhogy akkor mi lenne, ha elkezdenék inkább lehetetlennek tűnő álmokat megvalósítani?

Egy ilyen helyzetben fogtam és lefoglaltam egy mexikói utat, a járvány közepén, a 10 hónapos beteg kislányunkkal és a 3 éves ikrekkel. Az, hogy ez az út összejött, és sikeres volt, feltöltött pozitív energiával, és erőt adott, hogy innentől kezdve bármire képesek vagyunk.

Az utazásaitok nem klasszikus „gyerekbarát” útvonalak – sokszor inkább autentikus, kevésbé komfortos helyeket választotok. Általában hogyan, mi alapján döntötök egyik vagy másik desztináció mellett? Thaiföld és Mexikó gondolom, mindig emlékezetes marad, de melyik volt ezeken kívül eddig a legkülönlegesebb helyszín, ahová eljutottatok?

Nekem az a véleményem, hogy a pici babának mindegy, hol van, amíg az igényei ki vannak elégítve. Ezért olyan helyekre mentünk, ami a szülők számára izgalmas. És közben ott is a babák a legfontosabbak természetesen. Totyogóként is bármi izgalmas lehet, felmászni romokra, pancsolni vagy rendőröset játszani városnézés közben. Szoktunk egyébként wellness hétvégékre is menni, de a gyerekeknek ugyanolyan izgalmas felfedezni egy új helyet, mint a medencében pancsolni 3 napig.

A legnagyobb álmom akkor teljesült, amikor eljutottunk Új-Zélandra. A gyerekek is a mai napig emlegetik ezt az utazást. A másik ilyen Argentína volt. A legritkábban látogatott ország, ahol jártunk, pedig Tonga, a mai napig kiráz a hideg a boldogságtól, hogy oda eljuthattunk.

Ez az a közlekedési eszköz, ami drasztikusan megváltoztatta a nők életét

Tőled is hallhattuk már azt a gondolatot, megélést, hogy a társadalmi elvárások általában visszatartják az anyákat az utazástól. Mely álláspontok, tévhitek maradtak meg a leginkább benned? Hogyan lehet ezeket kezelni, feldolgozni?

Talán az, hogy az anya önző és felelőtlen, hogy a saját érdekei miatt szívatja a gyereket azzal, hogy cibálja ide-oda a világban. Hogy a gyereknek „biztonságban”, otthon a helye és a napi rutin a legfontosabb. Úgy lehet kezelni, hogy ránézünk a saját családunkra, és eldöntjük, hogy a gyerek tényleg szenved-e, és amikor egyértelmű, hogy nem, akkor csináljuk tovább a saját dolgunkat, és elfogadjuk, hogy ilyenek az emberek, hogy szeretnek ítélkezni.