Síró gyerek a repülőn? Túlélési tippek a füldugó mellé, hogy jól teljen az utazás
Kevés annál megosztóbb kérdés van, mint a gyerekek és a repülés kapcsolata. A vita messzire vezet, az érveket és ellenérveket napokig lehetne ütköztetni, pedig ahogyan a szemüket forgató többi utas, úgy a szülők, sőt az üvöltő gyerekek is arra vágynak, hogy nyugodt körülmények között utazhassanak.
Valamiért az utazás akármennyire is alaposan megszervezi az ember, mindig stresszes. Ez különösen igaz a repülős utakra, és hatványozottan igaz azokra, ahol kisgyerekkel vág neki valaki az útnak. A repülés, az időeltolódás megviseli a felnőttek szervezetét is, nem csoda, ha a gyerekek is nyugtalanabbá válnak.
Az utazás előtt
Már foglalásnál alaposan böngészd át a légitársaság szabályzatát azzal kapcsolatban, hogy mit vihetsz fel a gépre, lehet-e plusz táskád, milyen babaülést vihetsz a fedélzetre, esetleg a társaság milyen szolgáltatásokkal készül.
Arra is fontos felkészülni lelkileg, hogy nem lesz két egyforma utad.
Lehetséges, hogy az egyik hosszú utat nagyon jól bírja majd a gyermeked, aztán pár hónap múlva egy rövidebbet pedig nagyon rosszul, de ez ne szegje kedved. Készülj testben és lélekben is, játékokkal, élelemmel és minden felszereléssel.
A missziónk, hogy segíthessünk más családoknak is úgy megélni a szülőséget, hogy merjenek kilépni gyerekkel is a komfortzónából, merjék élni az életüket, megvalósítani az álmaikat - a Világjáró család története
Pakolj be mindent, de ne túl sokat
Hajlamos az ember túlbiztosítani magát, de a csomagod száma és mérete limitált. Vigyél magaddal a szükségesnél több pelenkát, váltóruhát hideg és meleg esetére, tejet, táplálékot, idősebb gyerekeknél rágcsálnivalót és szendvicset is, és ne feledkezz meg némi gyógyszerről sem.
Előfordulhat, hogy a járatod sokat késik, vagy éppen törlik, sőt az is lehet, hogy a feladott poggyászod keveredik el pár napra. És lehet, hogy a stressz miatt nem lesz elég tejed, így a tápszert se felejtsd otthon.
A reptérre is készülj fel
Bár a biztonsági ellenőrzésnél és a beszállításnál a kisgyerekes családokat előre szokták engedni, azért hagyj időt arra, hogy esetleg több időbe telik, amíg átnézik a táskákat. Ha csak egyedüli szülőként utazol, készülj magyar és angol nyelvű, a másik szülő által aláírt engedéllyel is.
Ez a gyógynövény lenne a tökéletes alvás titka? Kipróbáltuk!
Bocsánatkérő csomag?
Néhány éve a közösségi oldalakon terjedt el a történet, miszerint kisgyerekkel utazó családok a körülöttük ülőknek füldugót, csokit és egyéb apróságokat tartalmazó bocsánatkérő csomagot osztottak ki, ami sokak szerint nagyon jó ötlet. A te döntésed, hogy beszállsz-e ebbe a trendbe, de számolj azzal, hogy a csomagok helyet foglalnak a táskádban, és aki igazán ideges, azt nem valószínű, hogy ez kiengeszteli.
Kellemetlenségek előfordulnak
Annak ellenére, hogy mindent megteszel, megeteted felszállás és leszállás közben, hogy a fülében a nyomáskülönbség ne okozzon fájdalmat, ezernyi játékkal és egyéb felszereléssel készülsz, előfordulhat, hogy a gyereked sírni fog.
35 évesen már valóban kezd egy nő kifutni az időből?
Ilyenkor annyit tudsz tenni, hogy bízol abban, hogy az utastársaid megértik a helyzetet
vagy éppen segítenek valahogy, esetleg hogy jó a fülhallgatójuk.
Bárhogy is alakul, tudatosítsd magadban, hogy nem a gyereked az első, és nem is az utolsó baba, aki sír, az útnak pedig egyszer vége lesz.
előfizetésem
Hírlevél
