Sokszor befejezetlen projektként tekintünk önmagunkra; a hiányosságainkat pótolni, a hibáinkat megjavítani vágyunk, és legtöbben úgy véljük, a pszichológusok azok, akik a kisebb-nagyobb darabjainkból, a meghibásodott elemeket kicserélve összerakhatnak minket. Orvos-Tóth Noémi szerint az önismereti munka azonban nem a megjavításról vagy a tökéletességről szól, hanem arról, hogy hogy megtanuljuk elfogadni és megérteni a működésünket.
Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológussal a mindennapi mentális nehézségekről, az önmagunkhoz való visszatalálásról és a hiteles pszichológiai könyvek jelentőségéről beszélgettünk, valamint arról, milyen küldetést szán a 2025-ben alapított Egymás Kiadójának.
Pszichológusként hogyan látod ma Magyarországon a társadalom mentális állapotát? Milyen problémákkal, elakadásokkal küzdenek a legtöbben?
Azt látom, hogy a magyar társadalom kimerült és irritált. Sokan élnek krónikus szorongással, belső feszültséggel és bizonytalanságokkal. Ezekre az érzésekre gyakran még magyarázatot sem találnak, vagy ha igen, azok többnyire nem a valódi okokról szólnak. A terápiás beszélgetésekben, de a közösségi médiában is ugyanazok a témák térnek vissza:
- a magány,
- a kapcsolati nehézségek,
- a teljesítményhez kötött önértékelés nyomasztó terhe,
- a kiégés,
- a mindent átható szégyen vagy bűntudat.
Ezen nem is csodálkozhatunk, hiszen a legtöbben olyan érzelmi örökségeket hordozunk, amik szinte megágyaznak ezeknek az érzéseknek. A „szedd össze magad”, „bírd ki”, „ne bízz senkiben” mondatai sokak fülében máig ott visszhangoznak és meghatározzák, hogyan bánnak önmagukkal.
Christiano Ronaldo esti szokása a legjobb dolog, ami az idegrendszereddel történhet
Miért érezzük úgy, hogy egyre nehezebb lépést tartani a saját életünkkel? Valóban túlterheltebbek vagyunk, mint korábban, vagy ma inkább tudatosabban beszélünk ezekről a problémákról?
Szerintem mindkettő igaz. Valóban túlterheltebbek vagyunk, és közben tudatosabban is beszélünk róla.
Az idegrendszerünk nem erre a világra lett optimalizálva.
A mai ember fejében még mindig az a kőkorszaki elme lakik, ami viszonylag csekély számú napi inger és átlátható méretű kapcsolati háló kezelésére alakult ki. Ez a rendszer hosszú távon nehezen viseli, hogy állandóan elérhetőek vagyunk, hogy megszámlálhatatlan csatornán zúdulnak ránk az ingerek, hogy egyszerre próbálunk megfelelni a családi, munkahelyi, párkapcsolati és a közösségi média által sugallt elvárásoknak.
Közben a figyelmünk néha talán túlzottan is a megéléseinkre irányul, elemezzük, boncolgatjuk önmagunkat, naponta méricskéljük az életünket, ami már önmagában is megterhelő lehet, ha nem tartunk benne szünetet.
Hol húzódik a határ a hétköznapi stressz és aközött, amikor már segítségre van szükségünk? Milyen testi és lelki jelek utalhatnak arra, hogy tartósan túlterhelődött az idegrendszerünk?
A hétköznapi stressz hullámzik: egy feszültebb szakasz után jön egy könnyebb, amikor megnyugszunk és visszatalálunk a kibillent egyensúlyunkba. A határ ott van, amikor ez a visszatalálás elmarad, vagyis, amikor a feszültség állandsul, és a pihenés sem hozz megkönnyebbülést. A jelek közül érdemes komolyan venni a krónikus alvászavart, ha reggel akkor is fáradtan kelünk fel, ha eleget aludtunk, a gyakori fejfájást, a gyomor- és emésztési panaszokat, vagy éppen a nyugalmi helyzetben is rendszeresen szapora szívverést.
De az ingerlékenység, az örömtelenség, a koncentrációs nehézségek, vagy amikor a korábban fontos dolgok iránt is közömbössé válunk szintén olyan jelzés, ami azt üzeni, ideje törődnünk magunkkal. Ha pedig valaki reménytelenséget érez, vagy felmerül benne, hogy nem akar tovább élni, ne várjon: azonnal kérjen segítséget.
Mit jelent valójában az önismeret, és miért lehet ennyire fontos a mindennapi jóllétünk szempontjából?
Az önismeret arról szól, hogy egyre jobban értem a reakcióim mozgatórugóit, legyen szó a viselkedésemről, az érzelmeimről vagy a kapcsolataim dinamikájáról. Ahogy mélyül az önismeretünk, felismerjük, milyen érzések, szükségletek és régi tapasztalatok mozgatják a döntéseinket, így megnyílik előttünk a változás lehetősége. Amíg nem látjuk a mintáinkat, addig hajlamosak vagyunk azok szerint élni az életünket: ugyanazt a bántalmazó helyzetet választani vagy kialakítani, ugyanúgy hallgatni egy konfliktusban vagy ugyanúgy túlhajszolni magunkat. Amikor viszont már látjuk, hogy például egy reakció a gyerekkori megküzdési és alkalmazkodási módunk továbbélése, akkor megjelenik a választás lehetősége.
Sokszor annyira igyekszünk megfelelni a környezetünk elvárásainak, hogy közben elveszítjük a kapcsolatot a saját szükségleteinkkel és vágyainkkal. Az önismeret hogyan segíthet abban, hogy bátrabban hallgassunk a saját belső iránytűnkre?
A megfelelési kényszer szinte mindig egy régi alkalmazkodásból indul. Gyerekként folyamatosan pásztázzuk a környezetünket, önkéntelenül is azt figyelve, hogyan tudunk alkalmazkodni a szüleink és a környezetünk igényeihez és aktuális hangulatához. Minél több lemondással jár az alkalmazkodás, annál távolabb kerülünk a saját igényeinktől, míg végül már sem azt nem tudjuk, nekünk mire van szükségünk, sem azt, hogy kik vagyunk valójában. A gyerekkori túlélési stratégiából felnőttkorunk börtöne válik.
Az önismeret két oldalról is támogathatja a szabadulást. Egyrészt segít megérteni az alkalmazkodásunk okát, másrészt segít, hogy megteremtsük az inger és a válasz közötti szünetet, így legyen időnk feltenni magunknak a kérdést: „Én mit szeretnék most? Mit érzek valójában?” Ezekkel a kis szünetekkel visszatalálhatunk a belső iránytűnkhöz.
Osvárt Andrea: „A legjobb, amit tehetünk, hogy egyáltalán nem foglalkozunk azzal, hogy ki milyen nemű”
Hogyan találhatjuk meg az arany középutat a pszichológia terén, hogy ne essünk túlzásokba, és ne szorongjuk túl az életünket?
Jó kérdés, mert mára azt tapasztalom, hogy a pszichológiai ismeretek ahelyett, hogy megkönnyítenék az életünket, egyrészt több szorongást okoznak, másrészt pedig kiölik a spontaneitásunkat. Ma szinte mindenről a pszichológia nyelvén beszélünk: aki ellentmond, az nárcisztikus, minden nehéz élmény trauma, minden apró feszültség pedig szorongás. Ez kiüresíti a fogalmakat, és paradox módon sem az önismeretet, sem az emberismeretet nem segíti.
Nem kell minden érzést elemezni, nem kell a kapcsolatainkat és az életünket naponta mérlegre tenni, mert az teljesen elidegenít mind önmagunktól, mind másoktól.
Ha az önismereti munka után rugalmasabbnak és szabadabbnak érezzük magunkat, és könnyebben kapcsolódunk, akkor jó úton járunk. Ezzel szemben, ha egyre görcsösebben figyeljük magunkat, és mindenhol veszélyt látunk, érdemes egy kicsit hátrébb lépni, és egyszerűen csak élni.
Milyen szerepe lehet az olvasásnak és a pszichológiai könyveknek az önismeretre?
Sokszor egy jó könyv jelenti az első lépést. A könyveim megjelenése után rengetegen írták nekem, hogy egy-egy fejezet olvasása közben értették meg először, mi történt a családjukban, vagy miért éreznek úgy, ahogy. Az olvasás biztonságos teret hoz létre, ahol a saját tempónkban közelíthetünk egy fájdalmas témához, letehetjük a könyvet, és visszatérhetünk hozzá, amikor ismét készen állunk. A könyvek nyelvet adnak érzéseknek, élethelyzeteknek, kapcsolati dinamikáknak, ami óriási dolog. Amikor a tapasztalataink kimondhatóvá válnak, az csökkenti a szégyent és a magány érzését is: „Hát, nem csak velem történik ez” – mondjuk, és érezzük, ahogy megkönnyebbülünk.
Mire érdemes figyelnünk a szerző szakmai hátterén túl? Hol húzódik a határ a tudományosan megalapozott pszichológiai ismeretterjesztés és a hangzatos, de leegyszerűsítő önsegítő tanácsok között?
A mai pszicho-zajban én mindenkinek azt tanácsolom, igyekezzen kiválasztani maximum 2-3 olyan forrást és szakembert, akit követ, különben egy idő után el fogja veszíteni a fonalat. A minél több közösségi médiás információ egy idő után már csak összezavar. Amire érdemes figyelnünk:
- Van-e kutatás egy könyv vagy szakember állításai mögött?
- Hivatkozik-e tanulmányokra és elméletekre,
- és megkülönbözteti-e, mi bizonyított, mi hipotézis és mi a szerző saját tapasztalata.
- Teret ad-e a bonyolultságnak, vagy kategórikus kijelentéseket tesz?
Ha valaki 7 lépésben vagy 30 nap alatt ígér teljes átalakulást, az gyanús. El tud-e emelkedni a leegyszerűsítő magyarázatoktól vagy minden felelősséget a külvilágra („toxikus emberek vesznek körül”), vagy az egyénre hárít („ha elég erősen akarod, sikerülni fog”). Ez néhány olyan szempont, amit érdemes figyelembe vennünk, amikor szakembert vagy könyvet választunk.
Dr. Máté Gábor: „Az autoimmun betegségre azok hajlamosak, akik elnyomják a saját érzelmi szükségleteiket, hogy másokat szolgáljanak"
Miként használhatjuk jól az olvasottakat a hétköznapokban? Mitől válhat egy felismerés valódi változássá, és mikor fontos, hogy a könyv ne a szakemberhez fordulás alternatívája, hanem inkább annak kiegészítője legyen?
Egy felismerés önmagában még nem változás. Az „aha-élmény” fontos, de az idegrendszerünk ismétléssel tanul. A változás a megértésen túl tapasztalatra is szükségünk van. Amikor egy konkrét helyzetben, akár csak egyszer, másképp reagálunk, mint ahogy szoktunk, jó útra léptünk.
Azt hiszem, a minőség fontosabb, mint a mennyiség, ezért érdemes kevesebbet, de mélyebben olvasni: jegyzetelni, naplót írni, megbeszélni valakivel, mindazt, ami foglalkoztat.
Ha tartós nehézséggel küzdünk, ami a mindennapi működésünket is veszélyezteti, vagy traumatikus élmények kerülnek felszínre, akkor a könyv nem helyettesítheti a szakembert. A legmélyebb sebeink kapcsolatban keletkeztek, ezért általában kapcsolatban is gyógyulnak. Ezt egy könyv nem tudja megadni, egy jó terápiás kapcsolat viszont igen. A könyv fel tud készíteni, de hitelesen kísérni és bátorítani csak egy másik ember tud.
Kérlek, mesélj röviden az Egymás Kiadóról, céljairól és hogy a jövőben milyen témákban várhatók könyvek.
Az Egymás Kiadó 2025-ben kezdte meg a munkáját. Egy igazi szellemű műhely létrehozására vágytam, és azon dolgozunk, hogy ez apró lépésenként meg is valósuljon. A célunk, hogy ebben a nagy zajban minél több emberhez jusson el valódi és megalapozott pszichológiai tudás, hogy segítse a fejlődésüket és gyógyulásukat. A név is erről szól: szerintem a gyógyulás és a fejlődés nem magányos műfaj. Egymás által, egymás felé fordulva, egymásból erőt merítve tudunk változni, a családunkban, a párkapcsolatunkban és a közösségeinkben is.
A könyvek mellett ezért készítünk önismereti kártyacsomagokat is, amelyek hatására mély beszélgetések indulhatnak el. Van transzgenerációs, párkapcsolati, megerősítő, babaváró és gyerekeknek szóló mindfulness kártyacsomagunk is. Idén ősszel jelent meg a Benned a világ – Hogyan kerülj közelebb születendő babádhoz című könyvünk az anya.magzat kapcsolatról, és most készült el egy új, a női létről és a nők generációs örökségeiről szóló kártyacsomagunk is. A jövőben is a családi és generációs minták, a kapcsolatok, a szülővé válás, az idegrendszeri szabályozás és az áll majd a fókuszban, hogyan lehet tudatosan és megértőbben bánnunk egymással és önmagunkkal.
