A hidzsábos Halima Aden a milánói divathét sztárja

2017. február 25.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Halima Aden a 19 éves szomáliai származású, amerikai állampolgár történelmet írt. Ő az első modell, aki muszlim vallásából adódóan hidzsábot, azaz fejkendőt viselt a kifutón, ezzel pedig garantáltan ellopta a show-t.

Halima Yeezy-ben:

Halima Aden Yeezy

Halima csillaga a Yeezy kollekció bemutatóján kezdett el igazán csillogni, majd folytatta Olaszországban, ahol Alberta Ferretti és a Max Mara bemutatóján is láthattuk Bella és Gigi Hadid oldalán.

Alberta Ferretti:

Halima Aden Alberta Ferretti
Fotó: Instagram

Max Mara:

Halima Aden Max Mara

Aden egy kenyai menekülttáborban született, és 6 éves korában költözött az Egyesült Államokba. Neve tavaly került először a köztudatba, amikor a Miss Minnesota versenyre jelentkezett, hidzsábban, a fürdőruhás számnál pedig burkinit viselt.

Halima Aden burkini

Nemrégiben kötött szerződést az IMG modellügynökséggel, amelyik Gigi Hadidot és Kate Moss-t is képviseli, majd azonnal címlapra is került, nem is akármilyen magazinnak: Paris Jackson-hoz hasonlóan a Carine Roitfeld nevével fémjelzett CR Fashion Book borítóján tündököl Louis Vuittonban.

Halima Aden Gigi Hadid
Fotó: Instagram
Halima Aden CR Fashion Book
Fotó: CRFashionBook

A szépséges fiatal modell nagyon örül a sikernek, és véleménye szerint a muszlimoknak több pozitív elismerés is kijárna már, az pedig, hogy a tervezők felkaroljak vallási és kulturális hovatartozását külön öröm számára.

Halima Aden Elsa Holsk
Fotó: Instagram

Csengő Kinga

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Támogatott Tartalom

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

Támogatott Tartalom

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom