Sokszor egészen apró étkezési szokásokon is múlhat, mennyire hatékonyan támogatjuk a szívünk és az érrendszerünk egészségét. Bizonyos élelmiszerek rendszeres fogyasztása ugyanis nemcsak a közérzetünkre, hanem hosszabb távon a különböző betegségek kialakulásának kockázatára is hatással lehet.
Ezeket láttad már?
Egy idehaza is népszerű nassolnivalóból például már napi egy marék elfogyasztásával is tehetünk egy lépést az egészségünk támogatásáért. Egy friss kutatás szerint különösen érdemes lehet beilleszteni az étrendünkbe, ha szeretnénk odafigyelni a vérnyomásunkra.
Meglepő összefüggést találtak a kutatók
Egy közelmúltban megjelent kutatás szerint az olajos magvak rendszeres fogyasztása összefügghet a magas vérnyomás kialakulásának alacsonyabb kockázatával. A British Journal of Nutrition című folyóiratban publikált tanulmányban a kutatók nyolc korábbi, hosszú távú vizsgálat eredményeit elemezték. Összesen 143 380 ember adatait dolgozták fel, közülük 20 665-nél alakult ki magas vérnyomás a vizsgált időszakban. Az eredmények alapján azoknál, akik a legtöbb diófélét fogyasztották, 16 százalékkal alacsonyabb volt a magas vérnyomás kockázata, mint azoknál, akik a legkevesebbet ették belőlük.
A napi fogyasztás és a magas vérnyomás kockázata közötti összefüggést is megvizsgálták: azoknál, akik naponta 28 grammnyi, vagyis nagyjából egy kisebb maréknyi olajos magot fogyasztottak, 20 százalékkal alacsonyabb kockázatot figyeltek meg – írja a marthastewart.com. A kutatók a napi körülbelül 30 grammos mennyiségnél találták a legnagyobb különbséget: ennél az adagnál 26 százalékkal alacsonyabb kockázatot figyeltek meg azokhoz képest, akik egyáltalán nem fogyasztottak dióféléket. A nagyobb mennyiség már nem járt további egyértelmű előnnyel.
Miért lehetnek jótékony hatással a szívre?
A diófélék több olyan tápanyagot tartalmaznak, amelyek fontos szerepet játszhatnak a szív- és érrendszer egészségének megőrzésében. Gazdagok például telítetlen zsírsavakban, amelyek hozzájárulhatnak a kedvezőbb koleszterinszinthez, emellett rostot, növényi fehérjét és különböző ásványi anyagokat is tartalmaznak.
Ez az étel másnap egészségesebb, mint frissen: várj vele 24 órát, és csak utána fogyaszd!
A Mayo Clinic szerint az olajos magvakban található L-arginin nevű aminosav szintén érdekes lehet ebből a szempontból: a szervezet nitrogén-monoxidot állít elő belőle, amely segíti az erek ellazulását és tágulását. Ez a folyamat a vérnyomás szabályozásában is szerepet játszhat. Fontos azonban, hogy a mostani kutatás nem vizsgálta külön az egyes diófélék hatását, ezért egyelőre nem lehet biztosan tudni, hogy például a dió, a mandula, a mogyoró vagy a pisztácia közül melyik bizonyulhat a legkedvezőbbnek.
Nem mindegy, milyen olajos magvakat választasz
Ha szeretnéd rendszeresen beilleszteni az olajos magvakat az étrendedbe, érdemes a natúr, sózatlan változatokat választanod. A túlzott sóbevitel ugyanis bizonyítottan hozzájárulhat a magas vérnyomás kialakulásához, ezért a sós, erősen ízesített változatok helyett jobb, ha az adalékanyagok nélküli termékeket részesíted előnyben.
Az American Heart Association egy adagot nagyjából 28 grammnyi egész diófélében határoz meg, ami, ahogyan arról korábban már szó esett, körülbelül egy kisebb maréknak felel meg. Ezt a mennyiséget önmagában is elfogyaszthatod tízóraira vagy uzsonnára, de joghurtba, zabkásába, salátába is keverheted. Arra is érdemes figyelni, hogy az olajos magvak energiatartalma viszonylag magas, ezért célszerű inkább más nassolnivalók helyett fogyasztani őket, nem pedig egyszerűen hozzáadni a már megszokott étrendedhez.
Napi egy marék dióféle tehát jó választás lehet, ha támogatni szeretnéd a szív- és érrendszered egészségét, feltéve, hogy nincs olyan allergiád vagy egyéb egészségügyi ok, amely miatt kerülnöd kell. Fontos azonban, hogy önmagában egyetlen élelmiszer sem nyújt védelmet a magas vérnyomással szemben. A megelőzéshez a kiegyensúlyozott táplálkozás, a sóbevitel mérséklése és a rendszeres testmozgás egyaránt hozzájárulhat, emellett a vérnyomásod időnkénti ellenőrzéséről sem érdemes megfeledkezned. Ha pedig már kialakult a magas vérnyomás, az életmódváltás és az egészségesebb étrend az orvos által előírt kezelést egészítheti ki, de nem helyettesítheti.