A női mellbimbó helye a világban: A 18. század teljesen áttetsző felsőitől a tiltásig
Mikor viseltél utoljára melltartót? – talán megütközve olvasod ezt a kérdést, hiszen most is van rajtad, de az is lehet, hogy az otthonra zárkózás, a hómofisz miatt ritkán nyúlsz a fiókba ilyen ruhadarabokért. Mondjuk egy-egy videomeeting, egy szigorúan otthoni randi vagy a bevásárlás különleges alkalmai kedvéért.
Ezeket láttad már?
Egy biztos: az otthonmaradás miatt mélyült a szakadék a melltartót preferáló és kényszerből hordó vagy elutasító nők között. A social media feedeken megjelenő fotók is két fő csoportra oszthatók: vannak azok, akik még a kanapéról dolgozva is szinte kiskosztümbe vágják magukat – minden bizonnyal melltartóval a vasalt ing alatt – még mások az ágyból laptopoznak pizsamában – amihez ugyebár nem szokás az említett ruhadarabot viselni.
A melltartó viselésének vagy mellőzésének dilemmája pedig magával hoz még egy fontos kérdést: a mellbimbókét. Hiszen a szóban forgó ruhadarabok amellett, hogy megemelik, helyén tartják és általánosságban gömbszerű formát kölcsönöznek a melleknek, a mellbimbókat is elrejtik – hacsak nem vékony, áttetsző vagy csipke anyagú ruhadarabról van szó. A melltartók elhagyása tehát azzal is jár, hogy átsejleni engedjük a mellbimbóinkat a felsőnkön. Ennek nem kellene nagy dolognak lennie, mégis, számos, régóta fennálló okból a nők esetében az. Ezt mi sem igazolja jobban, mint az, hogy Lina Esco 8 éve indított, Free the Nipple mozgalma ellenére ma is tiltást kap az Instagramtól és más hasonló platformoktól az, aki nem szégyenlős megmutatni ezt a testrészét.
A szembenállás és a női mellbimbókat cenzúrázni akarók elvei mögött az a rengeteg jelentés áll, amit a történelem során a mellekhez kapcsoltak. Ezek a testrészek sosem számítottak semlegesnek, hol az életet adó anyai kép, hol a túlfűtött erotika lehetőségé rajzolódott ki bennük. Felületesen felidézve azt, ahogy a popkultúra reprezentálja a melleket is láthatjuk ezt a kettősséget az anyaság és a szexualitás mentén. És a jelenség nem mai: már reneszánsz képeket nézve is éppúgy találkozunk a kis Jézust szoptató Máriával, mint gazdagon díszített ruhákból kilógó mellekkel a 18. században élt arisztokrata hölgyek portréin.
A történelem során a mellbimbók számos esetben a megjelenés tudatosan kitalált, megkomponált részei voltak, mind politikai, mind dekoratív tényezőként. Az 1700-as éveknél maradva példaként említhetjük Émilie du Châtelet naturalista filozófust, matematikust, akit a felsorolt területeken szerzett tudása ellenére inkább Voltaire szeretőjeként tartanak számon. Châtelet az említettek mellett mélyen dekoltált ruhák iránti vonzalmáról is ismert volt, amikből mellbimbói is kilátszottak. Sőt, a testrészeket még rúzsozással is hangsúlyozta. Ezekkel a szokásaival azonban cseppet sem számított kirívónak vagy közerkölcssértőnek a maga korában: a 18. században divatos fűzők szinte a hónaljig felnyomták a melleket, így a bimbók láttatása elkerülhetetlen volt. Nem is volt ezzel semmi baj, mivel nem kapcsolódott minden esetben a keblekhez erotikus tartalom. Épp ellenkezőleg: a fiatalságot sugalló mell látványa egyenesen ártatlanságra és tisztaságra utalt, mivel a kor szokásai szerint ha valaki még nem szoptatott gyereket, akkor minden bizonnyal szűz volt. Idősebb hölgyek esetében pedig plusz egy testtájat jelentett, amit ékszerekkel, látványos textilekkel lehetett díszíteni – nagyszerű lehetőség ez egy maximalista divatjáról ismert korban.
Más volt a helyzet Pauline Bonaparte esetében: Napóleon húga a kevésbé népes táborba tartozva kívánatosságát igyekezett hangsúlyozni a villantásokkal. Egyébként is híres volt botrányairól, így nem annyira meglepő, hogy készíttetett egy arany csészét, amit a melleiről mintáztak. Emellett az is fennmaradt vele kapcsolatban, hogy örömét lelte az áttetsző ruháival kiváltott reakciókban.
A 20. századra megváltozott a mellbimbók jelentése és megítélése: fontos, történelmi momentum lett a témában, amikor 1968-ban a Miss America szépségverseny parádéja tüntetésbe fulladt. A melltartó égetés azóta számít feminista mozgalommal összekötött szimbólumnak, annak ellenére, hogy ez inkább egy elhasznált klisé, mint megtörtént esemény. Ugyan a tüntetők a szépségverseny helyszínénél összegyűlve dobáltak nők elnyomásával azonosított tárgyakat, melltartót, sminktermékeket, magassarkút, egy "szabadság kukába", de tüzet nem gyújtottak.
A 60-as években a feminista mozgalom ösztönözte a nőket a melltartók elvetésére, mivel a kényelmetlenségüket összekapcsolták a patriarchális korlátokkal. Ebben az időben és korszellemben egy ruhán áttetsző mellbimbót könnyen lehetett az illemszabályok vad elutasításaként értelmezni. Emiatt az erős töltet miatt hamar divatba is jött egyes körökben a melltartó nélküli öltözet: a 60-as évek hippi ideológiája és a 70-es évek laza sziluettjei jól passzoltak a melltartók mellőzéséhez. Az új, naiv, kissé tökéletlen szexiséget olyan sztárok tették népszerűvé, mint Jane Birkin, Bianca Jagger vagy Marisa Berenson.
Ennek ellenére a 90-es évekig kellett várni, hogy a felsőkön át kirajzolódó mellbimbók mindenütt ott legyenek. Ehhez olyan mérföldkövek vezettek, mint mikor Madonna 1992-ben egy melleit fedetlenül hagyó Jean-Paul Gaultier ruhában jelent meg, vagy, hogy Kate Moss rendszeresen teljesen átlátszó ruhákat viselt eseményeken, valamint a kifutón is gyakran kivillant a melle sok korabeli modelléhez hasonlóan.
A sztárokon kívül Vivienne Westwood divattervező is promotálta a trendet, elsőként talán a 70-es években megjelent "Tits" (cicik) feliratú pólójával, ami azóta a Metropolitan Múzeum gyűjteményébe került. De ezt követően is gyakran tervezett és tervez mélyen dekoltált felsőket, hiszen a letűnt korok – így a 18. század is – az egyik fő inspiráció forrása.
A tévében pedig olyan sokak által követett sorozatban is feljött az új mellbimbós trend, mint a Szex és New York. Ennek hátterében a divaton kívül az a hétköznapi tény is állt, hogy a 90-es években még nem igazán készültek szivacsos melltartók. Így a mellbimbók elrejtése kevésbé volt egyszerű, mint manapság.
Ez a tény azonban nem csorbítja a mindenhol látszó mellbimbók jelentőséget: azt, hogy a nők sokkal szabadabban, provokatívabban öltözhettek az akkoriban győzedelmeskedő laza szabásoknak és vékony anyagoknak köszönhetően.
A felsorolt példákban, évszázadtól függetlenül, szinte kivétel nélkül közös, hogy kisebb, feszes és sztereotipikusan bujának nem mondható mellek. Ezek miatt a jellemzők miatt nem is annyira kiáltanak melltartóért, annak viselése nélkül sem lépik át túlságosan a társadalmi normákat. Ettől függetlenül persze ugyanúgy szexualizáltak, de néhány tárgyiasító megjegyzéstől minden bizonnyal megmenekülnek, amiknek a nagyobb mellek ki vannak téve. A kisebb mellekkel kapcsolatban elfogadottabb, ha teljesen áttetszenek a ruhán, ahogy azt Kate Moss is remekül példázta számos esetben.
A social media feedeken végig pörgetve ma ismét számos hasonló lányt találunk: ott van Kendall Jenner, Bella Hadid, Dua Lipa, Zoë Kravitz vagy Miley Cyrus. Ugyan sok magazin és hírportál lehozza, ha "keveset bíztak a fantáziára" vagy amikor "villantottak", de ennek ellenére mégis elmondható, hogy ezek a nők egy olyan trendet építenek, aminek az az üzenete, hogy a mellbimbók természetes részei a testnek és semmi merész nincs a láttatásukban.
Szöveg: Dózsa Kamilla
