A punk modell a heverőn ugrál a Red Hot Chili Peppers klipjében!

2012. január 25.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Már tavaly felfigyeltünk a sokszínű divatvilágból is kitűnő Charlotte Free-re.

Nem volt nehéz, hiszen gyakorlatilag ő az egyetlen modell, akinek sikerült pinkre festett hajjal karriert csinálni a legrangosabb nemzetközi márkák kifutóján.

A 19 éves lánynak eddig bejött a különc viselkedés, hiszen például a Wonderland magazin címlapjára így is felkerült, sőt punk külső ide, vagy oda, még a konzervatívabbnak számító amerikai Vogue-ban is pózolt.

Nem a divatvilág az egyetlen azonban ahol szép karrier várhat rá, hiszen a most megjelent Red Hot Chili Peppers klipben is ő szerepel, jellegzetes pink hajával bukkan fel éppen az énekes, Anthony Kiedis mögött, hol a falra firkál, hol pedig egy heverőn ugrál. Meg kell jegyezni, hogy ebből a társaságból cseppet sem lóg ki, hiszen a zenekar basszusgitárosának, Flea-nek még nála is bizarrabb hajszíne van.

A modell felbukkan a werkfilmben is:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Támogatott Tartalom

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Támogatott Tartalom

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

Támogatott Tartalom

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom