A világ legszebb kislánya: Kristina Pimenova

2014. augusztus 15.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A legtöbb 9 éves kislány a barátnőivel tölti az idejét a napköziben vagy játszótérre jár, de Kristina Pimenova egyáltalán nem. A legfiatalabb világhírű modellről már írtunk két évvel ezelőtt, és azt kívántuk neki, hogy ne tűnjön el, mint oly sok más gyerekmodell. Kívánságunk teljesült.

Kristina karriere szerencsére még mindig felfele ível. A félelmetesen szép orosz kislány olyan cégeknek a kampányain jelent meg az utóbbi években, mint a Marc O'Polo és az OVS Kids. Emellett rengeteg fotózásra jár, és ezek közül kedvenceit Instagramon, Facebookon és Twitteren osztja meg több millió követőjével. Bizony, ennek a kislánynak több like-olója van, mint sok szupermodellnek.

Mint egy profi, úgy mozog a kamerák előtt. És nem csak a fotózásokon, hanem a tornaversenyein is. A torna ugyanis a szenvedélye, és a zsűrit persze mindig elvarázsolja kecses mozgásával, égszínkék szemével és bűbájos mosolyával.

Anyukája szintén modell volt, így mondhatni, hogy a szakma a DNS-ébe van kódolva. A világ legszebb gyerekének nevezett lányka reméljük, megtartja szépségét, és felnőtt korában is láthatjuk majd magazinok címlapjain.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Támogatott Tartalom

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

Támogatott Tartalom

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom