A virtuális boxzsák, avagy a frufrumtól hál` istennek nem látom a gyűlölködőket

2014.május.6.

A férjemnek van egy teóriája, amit imádok. Szerinte mindenki csak a személyiségének megfelelően tud közlekedni és autót vezetni, tehát ha pillanatok alatt akarsz megismerni valakit, egyszerűen ülj be mellé a kocsiba! Nem kell az ismerkedésre sok szót vesztegetni tehát, csak akkor, ha az illető nem tud vezetni. (Na jó, itt némileg humorizálok.)

Ennek analógiájára szerintem a közösségi térben is úgy tudsz csak közlekedni, ahogy a személyiséged diktálja. Ahogy minden házban van egy bajkeverő, minden munkahelyen van egy alattomos, így a százalék igen magas a beírogatókból, a beszólogatókból. Ha a népességre jutó internethozzáférést nézzük, ez már-már kellemetlen szintet ölt. Az ember nem tud egy jót szörfözni a neten, kizárt dolog, hogy guglizás, csetelés, kommentelés közben ne bukkanjon rá egy-két "bátor" odamondogatóra, káromkodóra, perverzre, betegre, rosszindulatúra.

Sok ismert emberrel beszéltem már erről és mindannyian a személyiségüknek megfelelően álltak a "Haters", azaz gyűlölködők kasztjához. Sokan mondták, hogy ezek az emberek igazából a saját életüket teszik ezzel tönkre, és hogy nagyon rossz karma az interneten mocskolódni, lehúzni másokat és negatívan okoskodni. Sokan borzasztóan elkeseredtek ettől a "tapintható" rosszindulattól, de persze ez csak addig tartott, amíg végleg befejezték az egészségre igen kártékony tevékenységet, a saját nevükre való guglizást.

Persze én is rágugliztam már a nevemre. Ez a sok borzasztó rosszul sikerült kép rólam! Meg persze a GLAMOUR-ra is rendszeresen rákeresek, biztos, ami biztos. Egyszer volt, még vagy 6 évvel ezelőtt egy komment, ami bizony betalált. A magazinban rosszul írtuk le Michael Kors nevét. Elgépeltük. Bennmaradt a javítások után is. A bejegyzés arról szólt, hogy minden magyar női magazin egy jó nagy valami. Lásd, a GLAMOUR például le sem tudja írni ezt a márkát, de hát, hiszen ez nem is a magyar GLAMOUR szintje.
Mindenki a személyiségének megfelelően közlekedik, kommunikál az interneten, ne felejtsétek! Szóval én dörgedelmes levelet fogalmaztam az agyamban. Annyira megírtam volna neki, hogy drága kisszivem, mi itt sokan még a Vasfüggöny mögül kukkoltuk a Nyugatot, és nekünk egy Michael Kors (elgépelve Micael Kors) táska nem egy szombati bevásárlás egyik programpontja, hanem egy szabályos szimbólum volt. Ha egyszer átjutunk Nyugatra, ott divatozunk majd!

Pláne bosszantott a dolog, mert a bejegyzés írója úgy tűnik, sosem figyelt fel a tényre, miszerint akkoriban Michael Kors a GLAMOUR rendszeres szerzője is volt az amerikai testvérmagazinunknak köszönhetően. A GLAMOUR olvasóinak írt nagyon praktikus és használható öltözködési tippeket.

Aztán amikor készen állt a kisszivem-levél az agyamban, sosem írtam le. De mit tegyek, bennem maradt a tüske, így kénytelen voltam lelki megnyugvásként, afféle mágikus feloldozásért összegyűjteni a kedvenc internetes "Haters-bölcsességeket".

Nektek milyen volt a legbosszantóbb internetes attrocitásotok?

Ez is érdekelhet

Nárcisztikus nőcsábász és pitiáner tolvaj a férfi, aki a Stockholm-szindróma kifejezést ihlette

Nárcisztikus nőcsábász és pitiáner tolvaj a férfi, aki a Stockholm-szindróma kifejezést ihlette

GLAMOUR Mami

Belső hangjaink: Gondolatok szülésről, traumáról

Belső hangjaink: Gondolatok szülésről, traumáról

G-Szex

7 dolog, amitől sokkal intimebb lesz a szex

7 dolog, amitől sokkal intimebb lesz a szex