Agyonkritizálják a H&M méretezését Facebookon, joggal

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A 22 éves Lowri Bryne, ahogy olyan sok más nő is, vásárolgatni indult a H&M-be, kiválasztott egy szuper ruhát abban a méretben, amit mindig hord, azonban a próbafülkében nagyon meglepődött, mivel a ruha még véletlenül sem volt jó rá, sőt!

H&M
Fotó: Getty Images

A lány felháborodásában azonnal posztolta a sztorit a H&M Facebook oldalára, ahol kikérte magának az esetet és kérte a céget, hogy rakja helyre a ruhák méretezését, mert ez több a soknál. Lowri évek óta 12-es méretet hord, ami európai méretezés szerint 40-esnek számít, ebből a ruhából azonnal egy 14-es méretet próbált meg (eu: 44-es), viszont abban levegőt sem bírt venni. Ebből aztán arra következtetett, hogy valószínűleg egy 18-as méretet kellene kérnie (eu: 48-as), amit azonban önbecsülése már nem engedett. Valljuk be, igazán lesújtó tud lenni, ha nem férünk bele a megszokott méretű ruhába, az azonban, hogy még egy több mérettel nagyobb sem jó ránk, különösen fájó lehet, főleg ha valaki nem elégedett teljes mértékben magával.

Szerencsére Lowri nem tartozik azok közé, akiket egy ilyen eset túlságosan szíven ütne, így hát azonnal kiállt magáért és kihangsúlyozta, hogy a H&M-nek sürgősen ki kellene cserélnie a ruhákon szereplő méreteket. A lány kezdeményezéséhez azonnal többen is csatlakoztak, ezzel bebizonyosodott, hogy rengeteg nő jár ugyanebben a cipőben, csupán nem volt elég bátorságuk előhuzakodni egy ekkora cég ellen, egy ilyen intim problémával. A kommentekből kiderült, hogy volt olyan, aki egy 12-es méretű ruhát (eu: 40-es) vásárolt, otthon azonban rájött, hogy az csak az 5 éves kislányára jó. Ez egyébként a márka imidzsének sem túlzottan jó, hiszen valószínűleg, ha így folytatják, a vásárlók többsége csak 12 éves kislány lesz, hiszen a felnőtt nők kiszorulnak a célcsoportból.

Ugyanebbe a hibába esett nemrég a Bershka is. Személyes negatív tapasztalatom is van az üzlettel kapcsolatban, és hónapok óta a közelébe sem mentem egy hátborzongatóan hasonló eset miatt, amikor az általam hordott XS-es méret helyett az L-es méret is bosszantóan feszült rajtam. Köszönöm, az ilyen kellemetlen helyzetektől inkább megóvom magam. Szerencsére rengeteg bolt van, ahol még a normál mérettáblázatot veszik alapul, nem pedig Barbie és Ken idealizált arányait.

Ha ez önmagában még nem lenne elég felháborító, egy másik lány, Riley Bodley is megosztotta hasonló történetét: 5 éve vásárolt egy farmert nullás méretben (XXS-es méret), majd idén egy ugyanolyan fazont, ugyanattól a márkától, viszont kénytelen volt 4-es méretet (eu: 34-es) választani. Amikor hazament, kíváncsiságból összehasonlította új szerzeményét az öt évvel korábban vásárolt farmerrel és láss csodát, ugyanakkora volt mindkettő!

Itt csak az a probléma, hogy a fiatal lányok úgy érzik, a ruhájuk mérete befolyásolja, hogyan látják őket mások, viszont most bebizonyosodott, hogy ezek az értékek az évek során borzasztó irreálissá váltak, akárcsak a női ideál.

Lányok! Nem számít a ruhaméret, csak az, hogy jól érezzétek magatok abban, amit viseltek.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Angelina Jolie új tetoválása megér egy gyors pillantást

Angelina Jolie új tetoválása megér egy gyors pillantást

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője