Axente Vanessába beleszeretett a Prada

2013.február.8.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Azt eddig is tudtuk, hogy Axente Vanessáért rajong a Prada, hiszen egymás után két szezonban exkluzív szerződéssel szerepeltette bemutatóján (kizárólag náluk léphetett kifutóra abban a szezonban Milánóban), és két kampányában kapott lehetőséget Steven Meisel kamerája előtt.

Most itt a 2013-as tavasz-nyári kampányhoz készült kisfilm is, amelyet végignézve megállapíthatjuk, hogy a magyar topmodell főszerepet kapott olyan nevek mellett, mint Sasha Pivovarova, Raquel Zimmermann, Eva Herzigova vagy Saskia de Brauw. Axente Vanessával indul a kisfilm, és a legtöbbször ő tűnik fel a képkockákon, talán még Sasha, a korábbi Prada-kedvenc az, aki hasonlóan nagy szerephez jut a videóban.

Mindez azonban, ha lehet ilyet mondani, csekélység ahhoz képest, hogy a Vogue Italia a napokban jelentette be: az Attractive Models üdvöskéje szerepel majd márciusi számuk címlapján is. Nos ez összesen három olasz Vogue címlap kevesebb, mint egy év alatt, ami nemzetközi viszonylatban is hihetetlen eredmény.

Emlékezzünk csak arra, hogy pontosan egy évvel ezelőtt, a februári show-szezonban robbant be a 17 éves magyar szépség a köztudatba, hogy aztán néhány hónap alatt döbbenetes magasságokba emelkedjen. Csak ámulunk és bámulunk, hiszen a magyar topmodellek közül még senkinek sem sikerült mindezeket elérnie, legyen szó Mihalik Enikőről vagy Palvin Barbaráról.

Sokan már Gisele Bündchenhez hasonlítják Vanessa páratlan adottságait, hasonlósága pedig Jerry Hall-lal a Vogue Italia decemberi kiadásában a legszembetűnőbb. Kíváncsian várjuk, mit tartogat Vani számára az idei fashion week, hamarosan jelentkezik újabb blogbejegyzésével is a GLAMOUR Online-on, maradjatok velünk!

Axente Vanessa a GLAMOUR Women of the Year jelöltje. Szavazzatok a kedvenceitekre ide kattintva! [http://www.glamouronline.hu/womenoftheyear]

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Napi horoszkóp: Az Ikrek húzza meg a határait, a Skorpió anyagi elismerésre számíthat - április 19.

Napi horoszkóp: Az Ikrek húzza meg a határait, a Skorpió anyagi elismerésre számíthat - április 19.

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője