Beyoncé is tervez! Cipőt

2015. március 23.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Sokak meglepetésére a híres olasz tervező, Giuseppe Zanotti és a popkirálynő, Beyoncé Knowles közös kollekcióval rukkol elő, amely ráadásul már néhány héten belül elérhető lesz.

Beyonce
Fotó: RexFeatures/PuzzlePix

Rita Ora, Sarah Jessica Parker és Victoria Beckham után úgy tűnik, Beyoncé sem maradhat ki a sorból! Zanotti korábban dolgozott már együtt Anja Rubik lengyel modellel, akivel egy punk rockos kollekciót alkottak meg, habár a néhány héten belül megjelenő cipellő merőben más koncepció alapján készült. A tervező elmondása szerint Beyoncénak határozott elképzelései vannak, pontosan tudja, hogy mit akar. Szerinte kevés az énekesnőhöz hasonló nő létezik, hiszen nem csak nagyon tehetséges és nőies, de az anyaszerepben is kiválóan helytáll, egyszóval élete teljes és kiegyensúlyozott.

A cipő is épp ilyen lesz! A magas platform és a még annál is magasabb stiletto sarok, minden lányból percek alatt igazi nőt varázsol majd. Úgy tudjuk, a tervező már az utolsó simításokat végzi a lehetséges lábbeliken, majd az énekesnő jóváhagyásával csak is egyetlen egy, a legjobb darab kerülhet ki az üzletek kirakataiba.

Mi már nagyon várjuk, milyen lesz a befutó lábbeli, és reméljük, Beyoncé ezúttal sem okoz csalódást!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Szulák Andrea elárulja, miért nem követi a sztárok rohanó tempóját

Szulák Andrea elárulja, miért nem követi a sztárok rohanó tempóját

9 jel, ami depresszióra utalhat – akkor is, ha látszólag minden oké (x)

9 jel, ami depresszióra utalhat – akkor is, ha látszólag minden oké (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)