Borbély Alexandra merészen kivágott ruhában hódít

2023. július 4.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Borbély Alexandra és Nagy Ervin közösen jelentek meg az 57. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol a színésznő legújabb filmjét, az Egy érzékeny ember című alkotást mutatták be. Az exkluzív eseményre Alexandra lélegzetelállító ruhában érkezett.

Borbély Alexandrából csak úgy sugárzik a nőiesség!
Borbély Alexandrából csak úgy sugárzik a nőiesség!
Fotó: Profimedia

A premier mellett Nagy Ervin és Borbély Alexandra arra is tudott időt szánni, hogy belekóstoljon a cseh kultúrába, és várost nézzen, romantikázzon. Alexandra több szettben is megmutatta magát Instagram oldalán, és van köztük egy meglehetősen merész darab is, amiben a színésznőből csak úgy sugárzik a szépség és a nőiesség.

Pont jól jött a nagy pocak

A Tomáš Klein rendezésében készült Egy érzékeny ember című groteszk drámában Borbély Alexandra mellékszereplőként mutatta meg tehetségét, a premierre pedig férjével, Nagy Ervinnel érkezett. A film forgatása alatt várandós volt ikerlányaival, Elzával és Franciskával, a színésznő elmondása szerint pedig még jól is jött az áldott állapot, ugyanis karaktere is épp gyermeket várt a filmben. „A rendezőnek kapóra jött, hogy nőtt a hasam, hiszen Szvetlana is áldott állapotba kerül.”nyilatkozta az Új Szó.com oldalának.

Az Egy érzékeny ember premierjén a színésznő csak úgy ragyogott földig érő fekete ruhájában a film stábjának tagjai körében, később pedig a szerelmével eltöltött programokra egy mélyebb dekoltázsú, nőies darabot választott. Az Instagram oldalán megosztott hangulatos fotókon látható, hogy milyen jól érezte magát a pár. A képeket, és Borbély Alexandra szépséges szettjeit ide kattintva tudod megtekinteni.

Borbély Alexandra csak úgy ragyog a Karlovy Vary-i filmfesztiválon

Borbély Alexandra csak úgy ragyog a Karlovy Vary-i filmfesztiválon

Olyan, mintha hazamenne

Borbély Alexandra nem először járt a Karlovy Varyban, ugyanis tavaly is meghívták a fesztiválra - akkor a Boldog új évet című szlovák vígjáték kapcsán. Sajnos Ervin covidos lett, a színésznő pedig egyedül nem szeretett volna nekivágni az utazásnak. „Karlovy Vary nekem olyan, mintha hazamennék. A cseh és szlovák filmekkel is így vagyok. Hazahívnak.” – nyilatkozta, így bizonyára nagy öröm számára, hogy idén együtt jelenhettek meg a nívós eseményen.

Ezt történt mostanság a magyar sztárvilágban:

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Elhagyott, de még mindig lájkolj? Az algoritmus nem ismer szakítást

glamour plusz ikon Elhagyott, de még mindig lájkolj? Az algoritmus nem ismer szakítást

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Miért viselkedik furcsán a párod? Lehet, hogy nem érzelmi, hanem testi oka van: így derítheted ki! (x)

Miért viselkedik furcsán a párod? Lehet, hogy nem érzelmi, hanem testi oka van: így derítheted ki! (x)

Pánik helyett ez a 4 dolgot segíthet, ha pozitív lett a HPV-teszted (x)

Pánik helyett ez a 4 dolgot segíthet, ha pozitív lett a HPV-teszted (x)

Tévhitek és tudnivalók a Candidáról, amiket még nem mertél megkérdezni (x)

Tévhitek és tudnivalók a Candidáról, amiket még nem mertél megkérdezni (x)

6 tévhit a vashiányról: derítsd ki te hányat ismersz közülük! (x)

6 tévhit a vashiányról: derítsd ki te hányat ismersz közülük! (x)