Christina Applegate gondoskodott róla, hogy örökre emlékezzenek utolsó vörös szőnyeges felvonulására

2023. február 27.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

2021-ben diagnosztizálták Christina Applegate gyógyíthatatlan betegségét, a szklerózis multiplexet. Azóta először ősszel jelent meg a nyilvánosság előtt, amikor könnyek között átvette a karrierjét ünneplő hollywoodi csillagot, most pedig elegánsan búcsúzott a vörös szőnyegtől.

Christina Applegate utolsó vörös szőnyeges felvonulását nem fogjuk egyhamar elfelejteni
Christina Applegate utolsó vörös szőnyeges felvonulását nem fogjuk egyhamar elfelejteni
Fotó: Frazer Harrison/Getty Images

Christina Applegate pár hete jelentette be, hogy feltehetően a SAG-díjátadó lesz az utolsó gála, amelyen részt vesz: „Valószínűleg ez az utolsó díjátadóm színésznőként, szóval ez egy nagy dolog” – nyilatkozta a The Los Angeles Times-nak. Az 51 éves színésznő, aki évek óta viseli méltósággal szklerózis multiplex nevű betegségét, mostanra már fizikailag nem bírja a hosszú órákon át tartó forgatásokat.

Tetőtől talpig feketében

Christina Applegate a Halott vagy című vígjátéksorozatban nyújtott kiemelkedő alakításáért kapott jelölést Rachel Brosnahan, Quinta Brunson, Jenna Ortega és Jean Smart mellett, aki végül haza is vihette a díjat. A színésznő természetesen gondoskodott róla, hogy életének talán utolsó vörös szőnyeges felvonulása a lehető legemlékezetesebb legyen: földig érő fekete ruhában mosolygott a fotósoknak.

A díjátadóra tizenkét éves lánya, Sadie Grace, valamint egy ikonikus sétapálca támogatásával érkezett, amelyen a következő betűk álltak: „FU MU”, azaz „f*ck you multiple sclerosis”. Megjelenése akkor is hasonló üzenetet hordozott, amikor csillagot kapott a hollywoodi hírességek sétányán.

Christina Applegate és Sadie Grace tetőtől talpig feketében tündököltek a SAG gála vörös szőnyegén
Fotó: Frazer Harrison/Getty Images

„Elfogadni? Biztosan nem! Soha nem fogok ezzel megbékélni” – portré Christina Applegate-ről

„Elfogadni? Biztosan nem! Soha nem fogok ezzel megbékélni” – portré Christina Applegate-ről

Christina Applegate számára a Halott vagy harmadik évadának forgatása már gyakran járt fájdalmas küzdelemmel. A színésznő ideiglenesen háttérbe vonul, de a színészkedéstől nem kíván végleg elbúcsúzni, jelenleg is sokat szinkronizál, mindeközben pedig szeretné feltérképezni, hogy milyen hatással van rá a betegsége: „Jelenleg arra törekszem, hogy rájöjjek, mire vagyok képes” – nyilatkozta.

Még több lélegzetelállító divatpillanat:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az influenszerek is megöregszenek, mi lesz velük 10-20 év múlva?

glamour plusz ikon Az influenszerek is megöregszenek, mi lesz velük 10-20 év múlva?

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

9 jel, ami depresszióra utalhat – akkor is, ha látszólag minden oké (x)

9 jel, ami depresszióra utalhat – akkor is, ha látszólag minden oké (x)