Dakota Johnson nagyija 88 évesen lett a Gucci arca

2018. május 16.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Szóval, valójában nem Dakota Johnson nagyija, vagyis dehogynem, nagyon is az, csak éppen fordítva illenék említeni a dolgot, mondván, hogy Tippi Hedren kisunokája Dakota Johnson.

Dakota Johnson, Tippi Hedren és Melanie Griffith
Fotó: Getty Images

Nem is azért mert Tippi az idősebb, hanem mert hiába az ő lánya a ´80-es évek egyik legkedveltebb szőke színésznője, Melanie Griffith, és hiába az unokája Az ötven árnyalat-sorozat által igazi filmsztárrá avanzsáló Dakota Johnson, azért ebből a családból mégiscsak éppen Tippi Hedren az igazi ikon.

5 dolog, amit nem tudtál A szürke ötven árnyalata sztárjáról, Dakota Johnsonról

5 dolog, amit nem tudtál A szürke ötven árnyalata sztárjáról, Dakota Johnsonról

Köszönhetően annak, hogy a filmtörténet egyik leghíresebb, legtöbbet idézett klasszikusában indult el a karrierje. Alfred Hitchcock Madarak című filmjének főszereplőjeként örök helyet követelt magának a legnagyobb ikonok között, aztán még szintén főszereplő volt a rendező Marnie című filmjében, és ezzel nagyjából az említésre méltó filmes karrierje ki is merült. Tippi Hedren jó időben volt, jó helyen. Igaz, később a színésznő elmesélte, hogy Alfred Hitchcock rajongásáért túl nagy árat kellett fizetni, és amellett, hogy a rendező felemelte a legnagyobb sztárok közé, miután többször is visszautasította a direktor közeledését, Hitchcock tönkre tette a karrierjét.

Tippi a Madarak című filmben:

Tippi Hedren a Madarak című filmben
Fotó: Rexfeatures

70 lesz, de az alakja még most kifogástalan - Lauren Hutton, veterán sztármodell

70 lesz, de az alakja még most kifogástalan - Lauren Hutton, veterán sztármodell

Most Tippi Hedren nem akárhogy tért vissza, a most 88 éves legenda a Gucci kampányának arca lett. Alessandro Michele eddig is a család nagy barátja volt, hiszen Dakota Johnson tüntetően viseli a Gucci ruháit, és nem nagyon hiányzott az utóbbi időben a márka bemutatóiról sem. Az olasz divatház most még szorosabbra fonta a szálakat a nagy hollywoodi famíliával, hiszen Tippi Hedren a Gucci legújabb óra- és ékszerkollekciójának kampányarca lett.

Tippi Hedren 88 évesen a Gucci kampányában
Tippi Hedren a Gucci reklámfotóján
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Rendszerezés, rendrakás, rutinok: Augusztusban érkeznek a nagybetűs „R” energiák

glamour plusz ikon Rendszerezés, rendrakás, rutinok: Augusztusban érkeznek a nagybetűs „R” energiák

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

B. Nagy Réka: „Az internet komoly veszélyeket is rejt magában” (x)

B. Nagy Réka: „Az internet komoly veszélyeket is rejt magában” (x)

Az internet nem játék, légy felelős szülő az online térben is! (x)

Az internet nem játék, légy felelős szülő az online térben is! (x)

Felejthetetlen kalandok és hűsítő élmények Ausztria legnagyobb vidámparkjában (x)

Felejthetetlen kalandok és hűsítő élmények Ausztria legnagyobb vidámparkjában (x)

Gelencsér Tímea saját történetét osztja meg a Pandora ékszereivel (x)

Gelencsér Tímea saját történetét osztja meg a Pandora ékszereivel (x)