David Lynch bűvöltében a Kenzo

2014. március 2.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Természetesen a mostani divatheteknek is megvannak a maga nagy pillanatai.

Kenzo
Fotó: RexFeatures/PuzzlePix

Marc Jacobs levetkőztette Kendall Jennert a kifutóra, és a valóságshow-família üdvöskéje egy csapásra az internet sztárja lett. Jeremy Scott bemutatkozása a Moschino élén igencsak emlékezetesre sikerült, Párizsban pedig Rihanna okoz feltűnést. Most azonban a Kenzo kifutója számított igazi csemegének. A márka azzal rukkolt elő, hogy felkérte a Kék bársony, a Mulholland Drive, no és a Twin Peaks zseniális rendezőjét, hogy zeneszerzőként adja hozzá a maga részét a Kenzo új kollekciójának bemutatásához.

Carol Lim és Humberto Leon, a divatház kreatív vezetői mindig is szokatlan ötletekkel lepnek meg minket, dolgoztak már együtt például a szintén filmes Spike Jonze-zal is. Most az újabban zenészként is aktív David Lynch teremtette meg a rá jellemző, kissé sejtelmes és hátborzongató atmoszférát a show-hoz. Nem is véletlen a felkérés, hiszen a Kenzo kollekciójának jó néhány darabját mi úgy gondoljuk, hogy egy maratoni Twin Peaks szeánsz közben alkotta a páros. Az igazán szürreális mintamixek, szokatlan ráhajtások, furcsa sziluettek tökéletesen beleillenek David Lynch világába.

Kenzo
Fotó: RexFeatures/PuzzlePix
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Szörfdeszkán érkezik a Télapó, ilyen az ausztrálok és az ausztráliai magyarok karácsonya

glamour plusz ikon Szörfdeszkán érkezik a Télapó, ilyen az ausztrálok és az ausztráliai magyarok karácsonya

Karácsonyi pánik OFF: egy app, ami megmenti az ünnepet az utolsó pillanatban is (x)

Karácsonyi pánik OFF: egy app, ami megmenti az ünnepet az utolsó pillanatban is (x)

Így tudsz nyerni a karácsonyi szelfiddel! (x)

Így tudsz nyerni a karácsonyi szelfiddel! (x)

Nem nézed, hanem átéled: ezzel az előadással egy másik világba lépsz be (x)

Nem nézed, hanem átéled: ezzel az előadással egy másik világba lépsz be (x)

Amikor a tükör végre visszamosolyog: ingyenes sminktetoválás hegekre és bőrelváltozásokra (x)

Amikor a tükör végre visszamosolyog: ingyenes sminktetoválás hegekre és bőrelváltozásokra (x)