Egy fiatal tehetség: Lázár Lili kapszulakollekcióját a menekültek hagyományai inspiráltak

2019.július.14.

Az 1995-2010 között született Z generáció tagjainál megváltoztak a tanulási szokások, ami miatt várhatóan a tanítási módszerek és az oktatási rendszer is újragondolásra kényszerül a közeljövőben. Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) például a hagyományos ismeretanyagok átadása mellett a projekt-alapú gondolkodásra is felkészíti diákjait. Lázár Lilinek még két éve van hátra a gimnáziumból, de már a háta mögött van egy sikeres táskaprojekt és egy ruha kapszulakollekció elkészítése, amit a menekültek hagyományai inspiráltak. Interjúnkból közelebbről megismerhetitek a "digitális bennszülöttként" is emlegetett korosztályt!

Hogyan kell elképzelni egy diákcég projektet?

Az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban -mindig a tizedikes évfolyamoknak- diákcéget kell alapítania. A tavalyi csoportos projektnél 10-12 tanuló állt össze a feladatra. Ezt az év elejétől mi, a diákok finanszírozzuk, tervezzük meg a terméket vagy a szolgáltatást, belőjük a célközönséget, kidolgozzuk a marketingstratégiát és kivitelezzük. Tavalyi cégünk, a Sonder Company hátizsákokkal jelent meg a piacon. A táska ötlete abból a gondolatból fakad, hogy bár minden embernek ugyanolyan komplex az élete, mégis különbözőek vagyunk. A csoporttársaimmal együtt az önkifejezést is fontosnak tartjuk. Ezért olyan táskákat terveztünk, melyek felületét patchekkel nagyon egyszerűen személyre lehet szabni. Ezzel a projekttel lettünk az év cége az iskolai versenyen, de különböző eseményeken is árultunk, például a budapesti és a bécsi WAMP-on vagy a Sziget fesztiválon, illetve egy másik diákcéggel együtt megjelentünk a forbes.hu-n is.

Minden évben más a feladat?

Igen, más. Az éves projektek mindig az évfolyamon tanulók személyiségétől, érdeklődési köreiktől és a tanáraiktól függően változnak.

Mi volt az idei feladat?

Idén azon kívül, hogy ebben az évben a választott második nyelvünkre koncentráltunk, csinálnunk kellett egy egész éves projektet is, ez az én esetemben egy ruhakollekció elkészítése volt. A témát magunk választottuk ki, adott témakörökön belül lehettek írásos, képi, multimédiás vagy elektronikus formában megvalósuló projektek, tanulmányok, művészeti alkotások vagy mestermunkák, illetve szervezésen alapuló feladatok. Nagyon kevés egyéni projekt van az AKG-ben, ez az egyik és minden szempontból a legnagyobb. Ezt mindenkinek egyénileg kell létrehoznia, persze szakmai, konzulensi segítséggel.

Mi inspirálta a kollekciót?

A fő irány meghatározása viszonylag könnyű volt, mivel divattervezéssel vagy azzal kapcsolatos területtel szeretnék foglalkozni a jövőben, evidensnek tűnt, hogy a projekt segítségével belekóstoljak a valóságos folyamatokba. Régóta foglalkoztat a menekültek ügye, ezért arra gondoltam, hogy ezt a két, egymástól látszólag távol álló témát kapcsolom össze. Sokat kutattam a témában, sokat foglalkoztam a Magyarországra és az Európai Unióba áramló és a közülük befogadott menekültekkel, végül Szomália, Irán népviseletéből inspirálódtam. A projektem küldetése a Magyarországra legnagyobb számban érkező menekültek országainak népviseleteiből inspirálódva a modernebb ruhák tervezése lett. Célom az volt, hogy valamilyen módon megmutathassam azt a fiatal menekültek számára a hagyományaikból építkezve is lehet modernebb, európaibb külsőt teremteni, ezzel segítve a beilleszkedésüket egy új, számukra idegen kultúrába.

Volt mentorod vagy konzulensed a projekthez? Ki segített szabni-varrni?

A főbb motívumok, amik a ruhákon is megjelennek a tradicionális viseletekből indulnak ki, mint például a zártabb, nagyobb fedést biztosító, egyszerű, szigorú formák, a derékhangsúlyosság vagy a hosszú ujjak. Ehhez igazítva az anyagokat a strapabírásuk, a struktúrájuk és a sűrű szövésük miatt választottam. Különösen nagy boldogságot okozott, hogy a konzulensem segítségével találtam anyagokat az előre kigondolt színekben.

Egy konzulens segítsége az éves projekthez erősen ajánlott, mivel nekem sem voltak tapasztalataim ezen a téren, én is kerestem egyet. Hegedűs Dóra rengeteget segített a koncepcionális tervezéstől kezdve a technikai kérdéseken át, az anyag kiválasztásán keresztül a részletes tervezésig.
Sokat tanultam tőle a szakmáról, annak nehézségeiről és kihívásairól. Mivel a szabás és a varrás külön-külön is nagyon sok időt, pontosságot, és gyakorlatot igényel, ezért ezek elsajátításaiba nem vágtam bele, inkább egy tapasztalt varrónőt bíztam meg ruháim megvalósításával.

Mi volt a fotósorozat koncepciója, hogyan valósítottad meg?

A fotózásban három barátnőm segített, ők voltak a modelljeim. Hosszas gondolkodás után több különleges helyet választottam helyszínül, amikben elsősorban azok hangulata és a színek összhangja fogott meg. A fotók mellett egy rövidfilmet is készítettünk a ruhákról.

Mennyit költöttél körülbelül a projektre, milyen segítséget kaptál még a munka során?

Az egész projektre anyagokkal, a varrónő költségeivel együtt körülbelül 60.000 forintot költöttem.

Mik a terveid a gimnázium elvégzése után?


Külföldön szeretnék továbbtanulni egy divattal és művészettel foglalkozó egyetemen#8230;Emellett szeretnék a legjobbaktól tanulni, minél több kurzuson részt venni, ahol igazán jó szakemberek, elismert szaktekintélyek tanítanak. Még nem teljesen látom magam előtt, hogy hogyan fog kinézni az életem 10 év múlva, csak azt tudom, hogy a divat világában szeretnék elhelyezkedni. Kérdés, hogy a saját márkámat építem majd vagy egy divatcégnél fogok elhelyezkedni.

Itt tudod a kollekciók darabjait megnézni:

Ez is érdekelhet

10 elképesztő fotó Kylie Jennerről a hírnév és a plasztikai műtétek előtti időkből

10 elképesztő fotó Kylie Jennerről a hírnév és a plasztikai műtétek előtti időkből

Tedd & Ne tedd

Rihanna ismét stílust váltott, ezúttal a kényelemre szavaz, amióta anya lett

Rihanna ismét stílust váltott, ezúttal a kényelemre szavaz, amióta anya lett

Sztárhírek

Olivia Newton-John, a Grease sztárja elhunyt - Legjobb pillanataira emlékezünk

Olivia Newton-John, a Grease sztárja elhunyt - Legjobb pillanataira emlékezünk