Enikő, a tudósnő!

2010. február 10.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Természetesen, csak egy fotósorozat kedvéért játszotta el a tudósnő szerepét.

A Harpers Bazaar márciusi számában a Global Warming (globális felmelegedés) című anyagban pózolt Mihalik Enikő a nagynevű Peter Lindbergh kamerája előtt. A magyar topmodell a divatanyagban számítógép előtt ül, mér, kémcsővel foglaltoskodik és tereget is, merthogy a magányos kutatónőnek a világ végén mindent magának kell végeznie. A karakter egyébként régi, 50-es 60-as évek titkárnőit, ritkábban előforduló kuatatónőit idézheti fel hollywoodi filmekből. A környezet azonban már sivár, világvégi, félig civilizált, félig kies. A kékes hátterek elég rideggé teszik az anyagot, amelyben Enikőt jobbára valami munkaruhába, katonai jellegű szerelésekbe öltöztették.

harpers-03-mihalik-nagy-01-d000059F7a18cd247f555.jpg

A divatanyag nyitóképe ironikusan idézi meg a Holdra szállásról készült felvételeket, ugyanakkor nem teljesen világos, hogy a sorozatnak, a cím által sugalltak szerint, van-e bármiféle mondanivalója. Nem teljesen érthető, hogy valóban a globális felmelegedés veszélyeire akarja-e felhívni a figyelmet az anyag, vagy csupán jól passzolt a helyszínhez. Enikő mindenesetre csodálatos az anyagban, nekünk különösen a frizurája tetszett.

Kattints az első fotóra és nézd meg Mihalik Enikő Global Warming divatanyagának többi képét is!

harpers-03-mihalik-nagy-01-d000059F7a18cd247f555.jpg
harpers-03-mihalik-nagy-02-d000059DBea8e8658d099.jpg
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Mozart nem csak zenében volt lázadó, a szerelemben is átlépett minden határt

glamour plusz ikon Mozart nem csak zenében volt lázadó, a szerelemben is átlépett minden határt

Kipróbáltuk a BaByliss Air Wand hajformázót, az eredmény pedig még minket is meglepett  (x)

Kipróbáltuk a BaByliss Air Wand hajformázót, az eredmény pedig még minket is meglepett (x)

Amikor a tükör végre visszamosolyog: ingyenes sminktetoválás hegekre és bőrelváltozásokra (x)

Amikor a tükör végre visszamosolyog: ingyenes sminktetoválás hegekre és bőrelváltozásokra (x)

Karácsonyi pánik OFF: egy app, ami megmenti az ünnepet az utolsó pillanatban is (x)

Karácsonyi pánik OFF: egy app, ami megmenti az ünnepet az utolsó pillanatban is (x)

Stílus, ami körbeér: gyerekkorunk hangulata a New Balance Kids kollekciójában (x)

Stílus, ami körbeér: gyerekkorunk hangulata a New Balance Kids kollekciójában (x)