A magyar topmodell, Ebergényi Réka tizenhárom év után állt újra kamerák elé

Ebergényi Réka digitális címlap – Ruha BALMAIN – Heaven
Ebergényi Réka az elmúlt éveket abszolút a családjának szentelte – Ruha BALMAIN – Heaven
Fotó: Oleg Borisuk

Ez is érdekelhet

3 rejtett trauma, ami egy életre elveheti a kedved a repüléstől

3 rejtett trauma, ami egy életre elveheti a kedved a repüléstől

40 perce
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Hosszú kihagyás után tért vissza a GLAMOUR kamerái elé az egykori világhírű szupermodell, Ebergényi Réka, aki azóta kétgyermekes anyukaként éli mindennapjait Spanyolországban a családjával együtt. Mesélt londoni és New York-i életének felszámolásáról, a költözés kihívásairól, és arról, hogyan változott meg a testéhez fűződő viszonya az anyaság hatására. Beszélgetésünkből az is kiderül, miért függesztette fel karrierjét ennyire drasztikusan tizenhárom évvel ezelőtt, és mi történt vele azóta.

Az itthon a Visage Model Management ügynökség egykori szupermodellje csak úgy tündökölt, amikor újra a GLAMOUR kamerái elé állt, pedig elmondása szerint attól tartott, elfelejtette, hogyan is kell pózolni fotózás közben. Persze, amint elkezdődött a közös munka, Ebergényi Réka profin tért vissza a topmodellszerepbe. A fotózás után pedig elmesélte, mi történt vele az elmúlt évek alatt, hogy érzi magát új otthonában, Spanyolországban, és hogyan telnek a hétköznapjai családanyaként.

Hosszabb szünet után állsz újra a GLAMOUR kamerái elé. Milyen érzés visszatérni abba a szerepbe anyaként és érett nőként, ami sokáig az életed részét képezte nap mint nap?

Nagyon örültem ennek a felkérésnek, igazi megtiszteltetés számomra, és alig vártam, hogy újra hazai, ismerős arcokkal dolgozzak. Az elmúlt éveket abszolút a családnak szenteltem, a karrierépítés lehetőségét nagy részben átadtam a páromnak, hogy ő mint sikeres cégtulajdonos és vezető ki tudjon teljesedni. Most pedig nagyon jó érzés volt visszatérni abba a miliőbe, ami sokáig a mindennapjaimat jelentette. Volt bennem egy kis izgalom, vajon megállom-e a helyem tizenhárom év után egy címlapfotózáson, de szerencsére az önbizalmam visszatért, amikor a kamera elé álltam. Otthonos közeg várt a stúdióban, ezért rendkívül jó érzés volt megcsinálni ezt a munkát.

Spanyolország és London között ingázol. Hogyan tudod összeegyeztetni ezt a két, karakterében teljesen eltérő világot a családi élettel?

Ami azt illeti, a párom a munkájából kifolyólag ingázik a két ország között. Én másfél éve teljesen felszámoltam a londoni életemet, és letelepedtem Spanyolországban a gyerekekkel együtt. Tizenegy év Londonban töltött idő után persze sok barátra tettem szert, és van egy lakásom is, ahova bármikor visszamehetek, amikor van egy kis szabadidőm, de ez nem történik meg olyan sűrűn – legutóbb nyáron voltam ott, most pedig májusban fogok újra Londonba utazni. Még mindig vannak kicsomagolatlan dobozok az otthoni garázsban. Nem is sikerült még teljesen elkényelmesednem, ezért úgy érzem, most van itt az ideje, hogy kicsit megnyugodjunk a családdal, és egy helyben maradjunk.

Ebergényi Réka önbizalma egyből visszatért, ahogy kamera elé állt – Ruha BARDOT – answear.hu
Fotó: Oleg Borisuk

Maradj mozgásban, ismerd meg Budapestet, és olvass társadalmi ügyekről - Megjelent a GLAMOUR május-júniusi száma

Maradj mozgásban, ismerd meg Budapestet, és olvass társadalmi ügyekről - Megjelent a GLAMOUR május-júniusi száma

Mi az, ami a spanyol életmódban teljesen rabul ejtett? Ami sem Magyarországon, sem Londonban nincsen?

A legkézenfekvőbb ok az időjárás, a szinte állandó napsütés, a tenger, a hegyek és a mediterrán lét – amit nekünk sokáig csak egy-egy marbellai kiruccanás tudott megadni. Londonból gyakran utaztunk Spanyolországba, ezáltal a környéket és a helyi szokásokat már sikerült kiismerni, ez pedig segített meghozni a végső elhatározást a költözéssel kapcsolatban.

Eleinte féltem a változástól, mert ismét búcsút mondani a megszokott közegnek nagy lelki erőt igényel, és nem kis feladat fizikailag sem, főleg gyerekekkel. De kell a változás, az embernek fejlődnie kell – muszáj, hogy az élet kalandos legyen. Vágytam a lassabb és kényelmesebb családi életre, ami egyelőre még nem valósult meg teljes egészében, mivel hamarosan építkezünk, ezért a végleges berendezkedés még várat magára.

Ami viszont hiányzik Marbellából, azok a programok. Ha valaki erre vágyik, akkor el kell mennie Málagára, ahol bőven tud válogatni a különböző kikapcsolódási formákból. Londonban rendszeresen jártam színházba és kiállításokra a barátaimmal, mert ezek könnyen elérhetőek voltak – Marbellán erre nincs sajnos lehetőség.

Mindettől eltekintve Marbella és a környéke gyönyörű, Andalúziának bőven van történelme és látnivalója. Autóval sokszor bejárjuk a környéket, mindig van új felfedeznivaló. Imádom a hegyeket, nemrégiben megmásztam a La Conchát. Az emberek rendkívül barátságosak, és az élet biztonságos. Ebből a szempontból össze sem lehet hasonlítani Londonnal, ahol vannak olyan részek – még a jobb környékeken is –, amelyekre nem ajánlott kimenni sötétedés után. Ilyen környék nincs ott, ahol én a családommal élek; a gyerekek kint lehetnek a szabadban egész évben, játszhatnak az utcán és a parkban, nem kell aggódni amiatt, hogy bajuk esik.

A gyerekeid nevelésében hogyan jelennek meg a különböző kultúrák?

Nagyon sajnálom, hogy a gyerekeim kimaradtak a magyar szokások elsajátításából. Próbálom például minden év augusztusában megnézetni velük az István, a király rockoperát, de nem mutatnak túl nagy érdeklődést iránta, így mindig csak egyedül nézem végig a darabot.

Csak úgy ragyog a GLAMOUR legújabb digitális címlapján – Ruha BARDOT – answear.hu
Fotó: Oleg Borisuk

Talán ez még változhat bennük, ahogy nagyobbak lesznek.

Remélem, mert én nagyon szeretem Magyarországot és a magyar kultúrát. A nagylányom Londonban brit iskolába járt, most Spanyolországban is angol iskolában folytatja tanulmányait, ezért a brit kultúra erősen az élete részét képezi. Most pedig, hogy megérkeztünk Andalúziába, ismét egy számunkra idegen kultúrába csöppentünk, ahol nagymértékben jelen van például a kereszténység. Én úgy gondolom, hogy elképesztően pozitív dolog az, amikor az ember megadhatja a gyerekeinek, hogy különböző kultúrákat ismerjenek meg, és ezáltal több helyen is otthon tudják érezni magukat a világban.

Mennyire van jelen az életedben a modellkedés a gyerekek születése óta?

Mikor Mara, az első lányom megszületett tizenhárom éve, volt bennem egy olyan indíttatás, hogy abbahagyom a modellkedést. Elfáradtam, és szüneteltetni szerettem volna a karrieremet, de ez a szünet nagyon hosszúra sikerült. Felszámoltam a New York-i életemet, elköltöztem Londonba a páromhoz, másik ügynökséghez szerződtem, akik szorgalmazták, hogy váltsak nemzetközi menedzsmentet is, ami végül nem bizonyult jó lépésnek.

Lékai-Kiss Ramónával a címlapon megjelent a GLAMOUR BOOK tavaszi száma

Lékai-Kiss Ramónával a címlapon megjelent a GLAMOUR BOOK tavaszi száma

Amikor megpróbáltam visszatérni, egy döcögős út várt kevés izgalmas munkával és nyilván sokkal kisebb motivációval – mint újdonsült anyuka, a fókuszpontom átkerült a magánéletemre. Mivel nem mentek gördülékenyen a dolgok, nem akartam tovább erőltetni a modellkedést. Mara két-három éves lehetett, amikor ismét jöttek felkérések, de már csak kisebbek. Ma is vannak ilyenek, azonban ezeket csak akkor vállalom el, ha tényleg színvonalasak. Negyvennégy évesen úgy érzem, nekem már nincs szükségem az imidzsem építésére.

A gyönyörű alakod mit sem változott. Mesélnél egy kicsit arról, hogy hogyan tartod magad formában kétgyerekes anyukaként?

Amikor van egy ilyen felkérés, mint most a GLAMOUR, rögtön elmegyek az edzőterembe, és mint az őrült elkezdek edzeni – de úgy, hogy másnap leülni nem tudok a kanapéra. Persze, ez nem követendő példa, meg kell találni az egyensúlyt, hiszen nem lehet öt nap alatt bepótolni hónapok kimaradt sportolását. Valószínűleg a legtöbb anyuka tudja – vagy legalábbis szintén érzi –, milyen nehéz magunkra is időt szánni a mindennapok feladatai közben, de muszáj helyet szorítani magunknak is a fontossági listán.

Amikor az első lánya megszületett, szüneteltetni szerette volna a karrierjét – Szoknya és top MAX MARA, Szandál VANDA NOVAK
Fotó: Oleg Borisuk

Én próbálkozom, de a napi szintű mozgást, ami számomra ideális lenne, még nem sikerült rendszeressé tennem. Imádok mozogni, futni és az edzőteremben edzeni; mostanában heti két-három alkalommal sportolok, ezen a számon szeretnék még növelni. Ha bejutok egy edzőterembe, akkor súlyzózok és mérhetetlenül sokat guggolok, vagy bemegyek valamelyik gyilkos erőnléti órára „meghalni”.

Egyébként genetikailag szerencsés vagyok, alapvetően vékony alkatom van, csakúgy, mint a testvéremnek. Ezt az alakot sikerült fenntartanom kiegyensúlyozott táplálkozás és sport segítségével. Nem kétséges, minden mozgásformának energetizáló hatása van, és segít az egészséges testalkat megtartásában is – legyen az akár napi két kutyasétáltatás, amit egyébként én is rendszeresen megteszek. A mozgás és a sport nemcsak a fizikai hatásuk miatt fontosak, hanem a mentális egészség fenntartásában is nagy szerepet játszanak.

Hiszem, hogy az egészség az agyban, illetve a gondolkodásban kezdődik, mivel egy mentálisan egészséges embernek minden szempontból magasabb a motivációja arra, hogy fizikailag is formában tartsa magát. Számomra a futás például maga a meditáció, amikor a testem és a gondolataim állandó harcban állnak egymással, a kényelem vagy a fájdalom szembemegy az akaraterővel. Egy-egy hosszú futás után a testem és a lelkem teljesen megújul.

Úgy véli, az egészség az agyban, illetve a gondolkodásban kezdődik – Blézer és sort GESTUZ – answear.hu, Ing nyakkendővel KARL LAGERFELD – answear.hu
Fotó: Oleg Borisuk

Hogyan változott meg a testedhez és a szépséghez való viszonyod, amióta az anyaság került az életed középpontjába?

Mikor modellkedésből éltem, mással nem igazán kellett foglalkoznom, csak saját magammal. Jól hangzik, ugye?! Mindent rendben kellett tartanom: az alakomat, a bőrömet, valamint a hajamat. Nem tűnik nagy dolognak, pláne egy huszonéves lánynak. Azonban muszáj hozzátennem, a diéta nem volt könnyű, akkoriban nagy nehézségeim voltak vele.

Amikor anya lettem, ez a dinamika teljesen átrendeződött, és már nem számított annyira a megjelenésem, illetve a testem formája, így végre el tudtam engedni magamat. Az évek és a gyerekvállalás tagadhatatlan nyomokat hagyott rajtam, amiről régen azt hittem, majd nagyon nehezen fogom megélni. Szerencsére ez a pillanat nem jött el: teljesen elfogadom magamat megnyúlt bőrrel és ráncosodó vonásokkal is.

Minden anyuka otthagy valamit a gyerekekért, és ezt én örömmel tettem és teszem a mai napig. Ezekkel együtt fontos maradt a külsőm, természetes módokon segítek rajta ott, ahol tudok. A mai világ kreatív szépségiparának elégedett felhasználója vagyok; szívesen kipróbálok minden olyan kezelést, ami kollagént termel, de drasztikus beavatkozásokban nem veszek részt, mert számomra nagyon fontos a természetesség megőrzése.

A diétázás nem volt könnyű a számára, nagy nehézségei voltak vele – Estélyi ruha MERO
Fotó: Oleg Borisuk

Mit szólsz ahhoz, hogy a modellvilág régi nagy ikonjai egyre inkább visszatérnek a szakmába, és egyre többször láthatunk érettebb nőket kampányokban vagy éppen címlapokon?

Nagyon örülök neki, hogy látok ilyenre példát, hisz ez azt jelenti, hogy a világ kezdi elfogadni az érett nők szépségét is. Nem csak a húsz-harminc éves korosztály képviseli a kozmetikai kampányokat, ezáltal valóban kezd a realitás érvényesülni. Sok terméket, például ránctalanítókat, illetve különböző, erős savakat tartalmazó készítményeket nem is lehetne hitelesen fiatal modellekkel reklámozni. Úgy gondolom, hogy a kifutókon és a médiában megjelenő idősebb modellek önbizalmat adnak az érett hölgyeknek, és azt is érezhetik, hogy nem kell kényszeresen fiatalodniuk vagy különböző sablon szépségideáloknak megfelelniük ahhoz, hogy elfogadja és szépnek lássa őket a társadalom.

Ha végiggondolod a karriered legsikeresebb éveit, fel tudod idézni, mikor voltál magadra a legbüszkébb?

Fantasztikus volt olyan emberekkel és divatmárkákkal dolgozni, akik elképesztően sikeresek és világhírűek voltak – maga a megtiszteltetés volt az én büszkeségem. Ezenkívül többször körberepülni a Földet, és a legkülönbözőbb egzotikus helyszíneken dolgozni is hatalmas élmény volt, tehát a térképen bejelölt pontok is büszkeséggel töltenek el. Illetve az is, hogy az első ingatlanomat huszonöt évesen, saját erőből tudtam megvásárolni. Ezek mind a kitartás, a magamba vetett hit és egy hatalmas adag szerencse szüleményei.

A számos szakmai elismerésen kívül büszke vagyok arra, hogy nem kebelezett be a csillogó divat- és szépségipar. Úgy érzem, megmaradtam annak az embernek, aki mindig is voltam a pályafutásom előtt. Számomra fontos a földközeliség, azaz nem elfelejteni azt, hogy az ember honnan jött – és azt hiszem, nekem ezt sikerült megtartani még a karrierem csúcsán is. Ezt igyekszem átadni a gyerekeimnek és erősíteni bennük a személyes hitelességet. Ezzel együtt az is jól tud esni, amikor a nagylányom az internetet bújva büszkén mutogatja a fotóimat, illetve a munkáimat a baráti társaságának, és elmondja nekem, hogy ő is olyan szeretne lenni, mint én.

Örömmel látja, hogy a világ kezdi elfogadni az érett nők szépségét – Atléta és farmernadrág JACQUEMUS – Heaven
Fotó: Oleg Borisuk

Mit üzennél a húsz évvel ezelőtti önmagadnak? Mi az, amit a mai tapasztalataiddal mindenképp elmondanál a fiatalabbik énednek?

Néha elönt a „mi lett volna, ha” kérdés, és elgondolkodtat, miért is nem vettem teljes egészében komolyan a lehetőségeimet. Az igazság az, hogy elsősorban nem úgy tekintettem erre a szakmára, mint pénzkereseti formára; sokkal inkább az élmények motiváltak, és nem az anyagi előnyök. Ezért azt üzenném magamnak első körben: „Ebergényi! Gyere ki a Bergdorf Goodmanből azonnal, hagyd ott a Marc Jacobs táskát, és felejtsd el, hogy hülyeségekre költesz! Valamint ne legyél naiv, nem mindenki akarja a javadat akkor sem, ha úgy tűnik!”

És még talán azt is, hogy: „Ne égess fel minden hidat magad mögött, amikor változást akarsz, vagy úgy érzed, nehéz!” Gondolok itt arra, hogy a családvállalás első pillanatában felszámoltam olyan dolgokat, amikkel lehet, hogy nem kellett volna ilyen drasztikusan szakítani. Azt gondolom, minden szakmában vannak buktatók, és fiatalon az embernek még nincs annyi tapasztalata, hogy azokat tudatosan elkerülje. Mindezzel együtt az is biztos, hogy ha bármit máshogy csináltam volna, akkor ma nem az lennék, aki vagyok.

Művészeti vezető: Schneider Zoltán, Smink: Kassai Fibi, Haj: Márkus Eszter

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A fájdalommentes szőrtelenítés létezik: mutatjuk, hogy csináld (x)

A fájdalommentes szőrtelenítés létezik: mutatjuk, hogy csináld (x)

Elfelejtheted a sablonrutint: így találhatod meg végre, mire van tényleg szüksége a bőrödnek (x)

Elfelejtheted a sablonrutint: így találhatod meg végre, mire van tényleg szüksége a bőrödnek (x)

Sima bőr hetekig? Ez az otthoni szépségkütyü meglepően gyors eredményt hozott (x)

Sima bőr hetekig? Ez az otthoni szépségkütyü meglepően gyors eredményt hozott (x)

A minimalista otthon titka: így felejtsd el a rongyokat, és takaríts okosabban, gyorsabban! (x)

A minimalista otthon titka: így felejtsd el a rongyokat, és takaríts okosabban, gyorsabban! (x)