Gagának bókol az angol divatszakma

2010.december.8.

Lara Stone a díjjal
Lara Stone a díjjal

Igazi furcsaságok történtek az éves angol divatszakmai díjátadón!

Tavaly is nagy meglepetést okozott a díjátadó, hiszen Georgia May Jagger lett a legjobb modell, aki akkor még szinte csak kezdő modell volt. Az idei gála sem maradt meghökkentő díjazottak nélkül. Az angol divatvilág színe-javát felvonultató eseményen Naomi Campbelltől Twiggy-ig mindenki ott volt, aki valamit is számít. Az egy négyzetméterre jutó modellek, tervezők számában ez az esemény bizony felveszi a versenyt az amerikai díjátadóval!

Hiába azonban a lenyűgöző névsor, és a patinás környezet, a kritikák az idei gála után talán még hangosabbak, mint eddig bármikor. Már a legjobb modellnek járó díjnál sokan furcsállották, hogy miként választhatták éppen Lara Stone-t. A szigetország mindig sokat adott a hagyományaira, éppen ezért nehéz megemészteni az eddig mindig hollandként aposztrofált, egyébként valóban fantasztikus évet maga mögött tudó szépség díjazását. Igaz, Lara fél évvel ezelőtti házassága óta immár ténylegesen is büszkélkedhet brit állampolgársággal, de a szakma ettől függetlenül nem fogadta kitörő örömmel.

Phoebe Philo a legjobb divattervező

A legjobb tervező Phoebe Philo lett, nem volt kérdés, hogy a dizájner jócskán rászolgált a kitüntetésre, épp úgy, ahogy a legjobb angol brandnek választott Mulberry is, vagy a klasszikus angol stílust képviselő Alexa Chung elismerésén sincs mit vitatkozni, hiszen a korábbi műsorvezetőnő valóban nemzetközi szinten képviseli a brit stílust. A legjobb kiegészítő tervezőnek Nicholas Kirkwoodot választottak, ami szintén vitathatatlan döntés, azonban az Isabella Blow emlékdíj átadásánál sokan felkapták a fejüket, amikor kihirdették az eredményt. A legendás magazinszerkesztőről elnevezett elismerést úttörő divatteremtőknek adják, idén ezt nem más kapta, mint Lady Gaga házi tervezője, Nicola Formichetti. A japán anya, és olasz apa gyermekeként napvilágot látott dizájnernek vajmi kevés köze Angliához, így díjazását csak annak tudják be sokan, hogy az egész világ Lady Gaga lábai előtt hever, és már divatszakmai döntéseknél is az ő kedvenceinek igyekeznek kedveskedni.

Ez is érdekelhet

Amiről senki sem beszél: miért vagyunk depressziósak szex után?

Amiről senki sem beszél: miért vagyunk depressziósak szex után?

Divathírek

Vélemény: Jogosan viselhette Kim Kardashian Marilyn Monroe ruháját a Met gálán?

Vélemény: Jogosan viselhette Kim Kardashian Marilyn Monroe ruháját a Met gálán?

G-Életstílus

Szerelemféltés, avagy így romanticizálja az erőszakot a kultúránk

Szerelemféltés, avagy így romanticizálja az erőszakot a kultúránk