Gisele az ünnepi arc!

2010. július 9.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Egész egyszerűen hihetetlen, de igaz, a Roberto Cavalli idén 40. születésnapját ünnepli.

Minthogy a névadó dizájner kereken 30 éves korában alapította cégét, könnyen kiszámíthatjuk, hogy a még mindig rengetteg ötlettel és tervvel előálló mester idén már a 70. születésnapját ünnepli majd. Talán ő sem hitte volna, ha 40 évvel ezelőtt azt mondják neki, hogy 2010-ben csaknem 20 különböző profilú márka fut majd a neve alatt, lefedve a ruhászkodás teljes skáláját, olyan kuriózumokkal kiegészülve, mint a luxuskávézó, szállodák, vagy éppen a vodka.

A legfrissebb hír a márkaról egyébként az, hogy hamarosan begyűjtenek egy igen nagy presztizsű skalpot is, hiszen Roberto Cavalli tervezte a foci vb döntőjén fellépő Shakira fellépőruháját. Természetesen az évfordulóról sem feledkeztek meg, még szép hogy nem! Egy különleges kampánnyal készülnek megünnepelni a Roberto Cavalli töretlen népszerűségét, amelyhez Gisele Bündchent kérték fel, akit a Mert és Marcus fotóspáros kapott lencsvégre. Igazán méltó képek születtek, ehhez a szép évfordulóhoz.

cavalli-01-d0000746694dd3e998cf2.jpg
cavalli-02-d0000746754b2fcab2da0.jpg
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Megszületett az Így jártam anyátokkal sztárjának első gyermeke, Josh Radnor 51 évesen lett édesapa

Megszületett az Így jártam anyátokkal sztárjának első gyermeke, Josh Radnor 51 évesen lett édesapa

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)

Személyiségtípusok, akik rosszabbul bírják a feszültséget – vajon te köztük vagy? (x)

Személyiségtípusok, akik rosszabbul bírják a feszültséget – vajon te köztük vagy? (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)