“Szeretem azokat a nőket öltöztetni, akik büszkék magukra” - Interjú Eva Varro, amerikai magyar divattervezővel

A magyar származású amerikai tervező saját útját járva építette fel színes divatbirodalmát Los Angeles-ben és - saját bevallása szerint - mindig is távol állt tőle a divatdiktátorok reflektorfényért küzdő világa. Azt is csak az Instangramról tudja, ha mondjuk Paris Hilton az ő kreációját választja egy vacsorához. Mert a ruhát bizony nem ő küldi neki. Nomen est omen - Varró Éva - a név pedig kötelez: Éva a “mindennapi” nők tervezője.

Már kislánykorodban divattervezőnek készültél?

Nem. Akkor fodrásznak készültem. (Nevet)

Mikor változott meg a dolog?

Nem tudom pontosan. Valahogy belecsöppentem. Minden lánynak az az álma, hogy kinyitja a ruhásszekrényét és végeláthatatlan választékot talál benne. Tizennégy évesen már a Kulich Gyula Ruhaipari Szakközépiskolába jelentkeztem és onnantól kezdve saját magamnak kezdtem ruhákat készíteni. Megállíthatatlan volt a folyamat.

Mi volt az első darab?

Emlékszel arra, amikor a farmer nadrág tetejét levágtuk és valamilyen vászon anyagból szoknyát készítettünk hozzá…? Tisztán emlékszem, hogy nekem ez volt az első saját készítésű darabom.

Megtartottad?

Nem. Mert amikor kijöttünk a férjemmel Amerikába két bőrönddel világot látni és szerencsét próbálni, akkor nagyon el kellett döntenem, hogy mi kerüljön bele azokba a bizonyos bőröndökbe…

Mit hoztál el a bőröndben…?

A rugalmas anyagok iránti vonzalmamat. Magyarországon egy fürdőruhás cégnél dolgoztam, aztán a Rebekánál Pestszentlőrincen. Ott alakult ki ez a vonzalmam. Azok az textúrák, amiket Magyarországon használtunk a fürdőruhák gyártásához picit azért másabbak voltak, mint amit most használok. Ebbe az anyagba Amerikában szerettem bele és itt kezdem el komolyabban foglalkozni vele. Már amikor a fürdőruhagyártásban dolgoztam, már akkor terveztem olyan felsőket, nadrágokat, amelyek bár hétköznapi viseletek, jobban öltöztetnek, mint a szabadidő ruhák. Egy kicsit jobban öltözött vagy egy sportos jóga-nadrágban és egy sportos felsőben, mint egy melegítőben. Viszont ugyanolyan kényelmesen érzed magad, nem szorít, nem vág. Ezért is van, hogy annyira szeretem ezt a fajta sztreccs anyagot, mert ez megadja azt a kényelemérzetet, amire a mindennapokban szükséged van. Például, amikor ki-beszállsz a kocsiba, amikor leülsz valahová nem kell utána húzogatni, nem gyűrődik.

A fürdőruhagyártást viszont otthon hagytad…

Az elején még készítettem pár fürdőruhát, sikere is volt, de nehezen termelt profitot. Sokszor keresik az emberek most is, sokan kérték tőlem, de az egy újabb anyagi befektetés lenne, amire a járvány után most nem vállalkozom, de nem zárom ki az esélyét, hogy a jövőben lesznek majd újra Eva Varro fürdőruhák is.

Most már két évtizede gyártod az elasztikus anyagokból készülő ruhákat. Miért nem bírod elengedni ezt az anyagot?

Azért, mert könnyű belőle olyan dolgokat csinálni, ami tökéletesen rásimul a testre, mert nem kell szabni. Mindig kell egy konfekció méretet készítenünk és a rugalmas anyagnak az az előnye, hogy jobban beleidomulnak a különböző formák, az alkati eltérések. Nehezebb anyagokat használok, és nem kell, hogy egy rugalmas anyagból készült ruha kimondottan passzos legyen, elég, ha szépen követi az alakot. A feszesebb modellek pedig jobban összefogják a testet. Ennek az anyagnak van egy nagyon fontos tulajdonsága, az, hogy nem gyűrődik. Könnyű tisztítani, otthoni mosógépekben és ahogyan a fürdőruhák, könnyen száradnak, csak felakasztod egy vállfára, megszárad és fel is veheted. Vagy éppen begyűrheted egy bőröndbe, mert amikor kiveszed, akkor olyan, mintha soha nem lett volna összehajtva, felkapod és mehetsz.

Amatőr varrónőknek nagy kihívás a nyúlós anyag, mert csúszik a gép alatt, összeugrik… Szóval nagyon könnyű elrontani ezeket a ruhákat.

Valóban az otthoni varrógépeken elég nehéz ilyen anyagokkal dolgozni, professzionális gépek kellenek hozzájuk. Nálunk az egész gyár fel van szerelve ilyen gépekkel és ehhez alakítottuk a gépek beállítását is. A varrónők (férfiak is!) erre specializálódtak, mindenkinek rááll a keze egy idő után és futószalagon halad a munka.

Örülök, hogy említetted a varrodát, mert amikor először jártam nálad, akkor nagyon meglepődtem az óriási méreteken. Tényleg egy igazi gyárról van szó, hatalmas szabászat, show-room, irodák, és varrógépek sora, amíg a szem ellát. Hányan dolgoznak nálatok?

Sajnos a Covid előtti és a Covid utáni korszakról kell beszélnem. A Covid előtt hetvenen dolgoztunk a gyárban, viszont a világjárvány mindent megváltoztatott. A legkeményebb lezárások alatt volt, hogy összesen öten voltunk bent… De én minden nap bejártam. Nagyon sok vevőnket veszítettünk el, mert rengeteg boltot zártak be, ahol a ruháinkat forgalmazták. Sokan végleg kiszálltak, becsődültek és nagyon sok nagymegrendelőnk, üzletláncok is törölték a megrendeléseket. Aztán folyamatosan volt egy kis növekedés. Dolgozunk Ausztráliával, Japánnal és egyenként kezdtük visszahívni a dolgozóinkat. De még mindig nincs meg a járvány előtti létszám. Ennek az is az oka, hogy bármilyen furcsa, az amerikai segély miatt munkaerőhiány van. Még mindig nagyon oda kell figyelnünk ebben az évben, de talán majd jövőre beindul a nagyüzem. Mindig a tavasz az, amikor felfutnak a megrendelések. De szerintem oda nem fog visszatérni semmi, ami volt. Valami más lesz. Az lesz a jövő…

Ez a más azt jelenti számodra, hogy egészen más irányba viszed el a kollekciókat? Megújulsz?

Ezt is, azt is jelentheti. Van egy stílusom, a cégnek van egy stílusa, de mindig azt kell csinálni, amit a vevő kér.

És most mit kérnek, mi a mostani igény?

A járvány alatt nem volt alkalma senkinek kimozdulni, rendezvényekre, vacsorákra, színházba, koncertekre járni és előtérbe kerültek a lezserebb, sportosabb darabok. Hétköznapi ruhák, amelyek kényelmesek otthon, sportoláshoz vagy leugrani a boltba. És amiket mindenhová fel lehet venni. Ezen kívül szempont, hogy mindenféleképpen könnyen kezelhető, egyszerűen mosható, szárítható darabok legyenek. Kaliforniában egyébként is szeretnek az emberek lezserül öltözni, sokszor egy ruhához is tornacipőt vagy papucsot hordanak. Az én ruháim és a nadrágjaim pont olyanok, amiket fel lehet venni magassarkú cipővel is és fel lehet venni lapos szandállal vagy sportcipővel is - mind a két stílusban tökéletesek. Van, amit felvehetsz strandruhának vagy a kávézókba, de ugyanaz a ruha megállja a helyét a vörösszőnyegen is.

Tehát akkor nem változtatsz, marad ez az irány?

Mindig is olyan ruhákat terveztem, amelyek kényelmes, bármilyen testen jól állnak, jól igazodnak az alakhoz, mutatósak és fontos, hogy jól érezze magát benne, aki viseli. Nem szeretek olyan ruhákat tervezni, amiben el akar valaki bújni. Úgyhogy marad ez az irány a jövőben is. Szeretem azokat a nőket öltöztetni, akik büszkék magukra. Teljesen mindegy, hogy milyen méretű, magasságú vagy alkatú a hölgy. Szeretem, amikor egy nő viseli a ruhát - ha szereti a feltűnő darabokat, ha szereti, ha megnézik abban amit hord. Egy nő szeret szépen felöltözni. Szereti, ha valakitől elismerést kap a megjelenésére - akár férfitől, akár nőktől. Ez az, amit sokszor visszahallok. Sokan mondták nekem, hogy megdicsérték őket az Eva Varro-ban, hogy “De csinosan nézel ki, de jó a ruhád!”

Ez így van! De így mi kapjuk a elismerést helyetted. Neked mi az elismerés?

Nekem is ez a legnagyobb elismerés. Hogy hordható ruhákat tervezek, amik tetszenek az embereknek. Amikor akár ismeretlenektől is bókot kap valaki. Vagy a saját férjétől, ha elmennek hétvégén vacsorázni, hogy “De jól nézel ki, Anyukám!” (Nevet)

Szerényen nem említed, de például Vernonban (Los Angeles divategyede), 2016-ban megkaptad az “Év divattervezője” díjat. Ezek az elismerések nem fontosak számodra?

Nem azt mondom, hogy nem vágyom ilyesmire, de mi soha nem tartoztunk abba a körbe, ahol befektetők és tanácsadók voltak. Húsz évvel ezelőtt indult el a cég. Folyamatos munka volt és most is az. Nincs időm arra, hogy nagy divatbemutatókra vagy rendezvényekre járjak és nem is látom értelmét. Nem ismerem a kollegákat sem. Soha nem tudtam semmit a nagy designegek világáról én teljesen más úton járok. Én is a tévéből ismerem, hogy a “nagy” divattervezők terveznek egy kollekciót, tartanak egy nagy divatbemutatót, ami után felveszik a rendeléseket. Nálam ez soha nem így ment. Mondhatom azt, hogy nagyobb részben vagyok üzletasszony és kisebb részben divattervező. Mi kicsiben kezdtük és kinőtte magát a márka. De abban például követem a divatvilágot, hogy én is tavasz-nyári és őszi-téli kollekciókat tervezek, mert ezt várják a megrendelők. De ez is a megrendelőinktől függ. Van, akivel előre kell dolgozni, például Ausztráliával, mert ott fordítva vannak az évszakok.

Inkább üzletasszonynak mondod magad, közben viszont rengeteg ruhát tervezel folyamatosan. Vagy vannak akik segítenek a tervezésben?

Egyedül én tervezem a ruhákat, nincsenek segítőim. Ez egy beolajozott gépezet. De sokszor azt érzem, hogy nem is én tervezem a ruhát, hanem a vevő. Persze így is az én ruháim és az én stílusom, de mindenképpen figyelembe kell vennem, hogy mit kér a vevő.

Hogy lehet nálatok vevőként kérni ruhát?

A vevő alatt azt értem, hogy a nagyvásárló, mint a Dillards. Ők megadják a paramétereket, hogy erre a szezonra milyen ruhákat kérnek. Például nagyon sokszor még a printeket is ők határozzák meg, de beleszólnak a fazonokba is. A vevőkörük határozza meg és például megadják, hogy A-vonalú, háromnegyedes ujjú ruhákat szeretnének. Megtervezek egy kollekciót és abból válogatnak. Amikor kiválasztották az adott darabokat, akkor akkor elküldik a megrendelést, azokat le kell gyártanunk és időben szállítanunk. Sokszor még hozzátesznek kéréseket, például, hogy kellene még egy dzseki vagy egy sportos nadrág, vagy egy térd alá érő szoknya. A kisebb vevőknek is ebből ajánlunk. A butikokkal más a helyzet, mert van, hogy megkérdezik, hogy mit tudtok szállítani két héten belül?

Látom, hogy most is saját tervezésben vagy. Van olyan ruhád a szekrényben, amit nem te terveztél?

Nem nagyon… (nevet). A pizsama, amit viselek, a sajátom, a köntös is a sajátom, mert köntösöket is készítek. A jóganadrágokban dolgozom és ezért kedvelem a mindennapokban a sportos viseletet. De a koktélruháktól az estélyiig minden a saját tervezésem a szekrényben.

Mi a kedvenc színed?

A fekete.

De abban könnyű eltűnni!

Most megfogtál! (nevet) A feketének ugyanakkor megvan az eleganciája. Nagyon sokszor tervezek olyan színes dolgokat, ami nagyon tetszik, hazaviszem belőle a mintát és aztán a végén nem veszem fel soha, hanem, inkább megyek a feketében. Nagyon tetszik máson, de magamon valahogy idegen.

Két gyermeked van. Kamasz fiúk. Ők hordanak Eva Varro-t?

Igen, mert mostanában gyártottam unisex nadrágokat. Kicsit passzosabb, sportos nadrágok. Azokat hordják.

Mi jellemzi a pandémia utáni divatirányzatot? Van egy általános trend?

Én még mindig azt látom - még a nagy tervezőknél is - hogy jobban fókuszálnak a mindennapos viseletre. A különleges eseményekre is sokan felveszik inkább a sportosabb, hétköznapi ruhákat. Korábban ritkán lehetett például sportcipőket látni a vörös szőnyegen, de most egyre gyakrabban bukkannak fel. Másrészt anyagilag is megviselte a társadalmat a világjárvány és ha most megvesznek egy ruhadarabot az emberek, akkor olyat választanak, ami variálható és tényleg sokszor tudják majd hordani, különböző helyzetekben.

Ha már a vörös szőnyegnél tartunk… Nagyon gyakran találkozom a vörös szőnyegeken az Eva Varro ruhákkal.

Én nem vagyok annyira benne a Hollywood-i tervezői körökben és nagyon sokszor nem is tudom, ki vette fel éppen a ruhámat. Igazából vásárolják a holmimat az üzletekben és sokszor csak a Facebook-ról, Instagram-ról tudom meg, hogy ez és ez a sztár vagy tévébemondó Eva Varro-ban volt. Nem az a jellemző, hogy megkeres egy sztár, hogy készítsek neki egy ruhát. De erre is volt már példa.

Mikor jártál utoljára Magyarországon?

Idén nyáron! A fiaim vízilabdáznak és haza szoktuk őket vinni táborba nyáron. Fantasztikus nyaruk volt.

Sose merült fel, hogy Magyarországon is nyiss üzletet?

Nagyon szeretnék, csak akkor, ha találok valakit, akit éppen divatüzletet szeretne nyitni és keresi hozzá a tervezőt. Olyan emberre lenne szükségem, aki mindent intéz, az alkalmazottakat, a nyitva tartást, a teljes üzletvezetést… mindent, amit a helyi igények megkövetelnek. Engem nagyon lekötnek az itteni feladatok és ezzel a résszel én nem tudok foglalkozni. Áruval támogatnám az üzletet, annak a beszállítását megoldanám.

A mostani tendencia szerint a nagy divatcégek és a divatlapok is a sokszínűség mellett teszik le a voksot - különböző testalkatú, magasságú, bőrszínű modelleket szerepeltetnek. Neked a véleményed erről a tendenciáról?

Ha megnézed a honlapomat, én sosem választottam olyan modelleket, akik túl messze esnének az átlagtól. Én a mindennapi nőkre koncentrálok - az anyukákra, a dolgozó nőkre, akik hétvégén mozdulnak ki a férjükkel és fel akarnak venni valami csinosat, vagy elugranak munka után az edzőterembe vagy jógázni, vagy a kávézókból dolgoznak a laptopjukon…. Nem azokra a nőkre gondolok tervezés közben elsősorban, akik különleges, nem hétköznapi életet élnek.

Pedig egy mai kutatás szerint a mostani amerikai kislányoknál a “Mi szeretnél lenni nagy korodban?” kérdésre a number one válasz, hogy “influencer”. Tehát mostanában, az Instagram és Youtubberek világában nagyon sokan vágynak a nem hétköznapi életre és arra, hogy a világ megismerje őket…

Ők is megtalálhatják a számukra megfelelő, extrémebb darabokat is a kollekciómban. De nem tervezek olyan ruhákat, ami hordhatatlan. Ami csak rettenetesen jól néz ki egy fényképen, de ahogy kiszállsz a kocsiból, összegyűrődik, felcsúszik vagy egy felvétel után elhasználódik,. Ezek a ruhák nem eladhatóak. Minden üzletnek a lényege, hogy el lehessen adni darabszámot.

Milyen a mostani kollekciód, mintád? Mi az amit most keresnek a megrendelők és az egyéni vásárlók?

Az a kérés, hogy legyen benne szín, mert - pláne most a pandémia után - mindenkitől azt hallom, hogy a színes ruha feldobja az emberek napját, vidámabbá teszi őket. De a feketének mindenképpen dominálnia kell, általában ez az alap és ebbe jönnek bele a színek. A virágminta évek óta tartja magát, még mindig nagyon aktuális.

Sok lány készül divattervezőnek…

Ez egy nagyon nehéz szakma. Nem azt mondom, hogy nem csillogó. De igen, csillogó és van benne szépség, természetesen. Csak egy idő után az ember rájön, hogy ennek van egy komoly üzleti oldala is, ami kegyetlenül a pénzről szól. És ha az nem jön össze, akkor hiába tervez valaki csodálatos dolgokat, ha nincs mögötte üzlet.

Vida Virág