Ismét WAMP! Július 24-én beszerezheted a legizgalmasabb dizájner holmikat

2016.július.23.

Mit is lehet csinálni a nyáron? Mindenki szeret vízpart mellett nyaralni, strandon sütkérezni, ha mást nem, egy jót bulizni valamelyik ütős fesztiválon. Azonban elképzelhető - a régi jól bevált klasszikusok mellett -, szívesen kipróbálnál végre valami újdonságot is, ami emlékezetessé teszi a júliusi kánikulát.

Ha szereted a divatot és van kedved megismerkedni néhány igazán tehetséges hazai tervező figyelemreméltó ruhakölteményével, akkor nincs más dolgod, mint megjelenni július 24-én vasárnap, a 11 és 7 óra között, immár sokadik alkalommal megrendezésre kerülő budapesti WAMP vásáron.

Íme, amit a vasárnapi WAMP-ról tudnod kell:

1. Továbbra is a zokni-szandál alkotja az egyik legmenőbb párost. A Netbouxii Socks harmadik kollekciója elindította a magyar zokniforradalmat, aminek darabjai elképesztően barátságosak. Többek között olyan témákat dolgoznak fel, mint a pasztellszínű olvadó fagyi, a burjánzó esőerdő, vagy a városi panelek idillje. Hogyha érdekel, ezeket az izgalmas lábravalókat te is könnyen beszerezheted a WAMP-on.

2. Egy másik káprázatos felhozatal Kovács Eszter és Négyessy Nedda fashionista cirkusza. A porondon egy sereg bájos szörny mellett, hajmeresztő primadonnák szórakoztatják a közönséget egy igazán sokszínű termékpalettán. Kedvedre válogathatsz a két művész által megalkotott telefontok-rengetegből, emellett a különböző medálok és italos flaskák végeláthatatlan armadájából is.

3. Kényelmes, sportos és letisztult ruhák, apokaliptikus hangulatvilággal. Nekünk ezek jutottak eszünkbe a Timarcs márkáról, ami nem csak tudatos, de innovatív is: az újrahasznosított anyagok apró elemekként jelennek meg ezeken a - városi sétákra is kitűnő - viseleteken. Ha a saját szemeddel is szeretnéd látni, az idei WAMP remek alkalom lesz rá.

4. A fesztiválozók kedvencei lehetnek a Theia Design kiegészítői, amik vibráló színeivel és natúr alapanyagaikkal a legegyszerűbb fesztiváli szettjeidet is képesek feldobni. Geometrikus formájú gyűrűk, letisztult nyakláncok, modern fülbevalók és hajcsatok alkotják a kínálatot, amik kizárólag antiallergén alkotóelemek felhasználásával készülnek.

5. Rafael Biro Keleti könnyed nyári kollekciójában hangsúlyt kaptak a vidám élénk színek és a hatalmas virágos minták. Környezetbarát, és simán beilleszkedik a te szekrényed alapdarabjai közé is.

6. Természetesen a Botanika sem lóghat ki a sorból, ha a WAMP divatvásár neves résztvevőit kell említenünk. Hajgató Sára - a tervező - egy meredek irányváltás után csöppent bele a divat világába. A designer mostanra már annyira komolyan veszi a feladatát, hogy a divat egyfajta felelősséggé nőtte ki magát az életében és úgyszintén készen áll egy, akár az aktuális trendtől eltérő, stílus megteremtésére, így lett a hónap tervezője is egyben.

Ez is érdekelhet

Egyetlen dolog, amit szex előtt mindig kötelező lenne megtenned

Egyetlen dolog, amit szex előtt mindig kötelező lenne megtenned

G-Életstílus

9 elérhető pénzügyi cél, és útmutató a megvalósításukhoz

9 elérhető pénzügyi cél, és útmutató a megvalósításukhoz

Sztárhírek

Diana hercegné ebből a megható okból kifolyólag nem viselt kesztyűt!

Diana hercegné ebből a megható okból kifolyólag nem viselt kesztyűt!