Iszak Eszti sikkes időutazásra hív

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Iszak Eszti nyáron indította el saját márkáját az ISAAN-t. A fiatal műsorvezető és influencer a nyári debütálás óriási sikere után, most egy exkluzív party keretein belül mutatta meg az őszi-téli szezon darabjait. A WALLIS-MINI Cube-ban tartott bemutatón olyan hírességek viselték az új kollekció darabjait, mint Mádai Vivien, Cinthya Dictator, Rubint Rella és Dallos Bogi aki egy csodás koncertet is adott a meghívottaknak.

Eszti a vele készített interjúban részleteket is elárul az egyes darabokról, valamint a tervezés folyamatáról is.

Mesélnél kicsit az új kollekcióról?
Iszak Eszti: Ez most a második kollekcióm, az első a tavaszi-nyári volt, ami még májusban debütált. Ekkor született meg tulajdonképpen az egész ISAAN márka is. A fogantatáshoz képest ez két évvel később történt meg. Próbáltam most is azt az életérzést tovább vinni, amit a májusi kollekcióban már bemutattam. A pasztellszíneket, amit most a khaki, mályva és bézs szín képvisel. Dizájnban a futurisztikus és letisztult vonal maradt meg. Természetesen vannak kivételes darabok, melyekre ez nem teljesen jellemző, például a kapszulakollekció darabjai. A többi ruha esetében azonban az egyszerű szabásvonal és az egyszerűbb anyagok kaptak hangsúlyt. Ezen kívül a geometrikus formákat imádom és egyfajta időutazást szerettem volna imitálni a 60-as évektől, a Twiggy-s vonaltól a 80-as 90-es éveken keresztül egészen a futurisztikus elemekig.

Kik azok a nők, akiknek meleg szívvel ajánlanád ezt a kollekciót?
Iszak Eszti: Mindenkinek ajánlom, akiben van egyfajta bohókás életérzés, mivel ezt én sem tudom letagadni. Néha próbálok komoly nőként tündökölni, de bennem van a kis bolondos életérzés és picit ez az infantilis vonal is. Tehát bármilyen korosztálynak ajánlanám, aki érzi magában a fiatal erőt és szereti a letisztultságot, divatot és a divaton keresztül kifejezni önmagát.

Ezt olvastad már? 5 fürdőruha, amit imádunk Iszak Esztin!

Melyik az a darab, ami védjegye a kollekciónak?
Iszak Eszti: Egy darabot nem tudnék kiemelni, de egy elemet igen, a nagy nyakrészt. Az óriás garbórészt passzéból alakítottam ki egy olyan technológiával, ami fixálja az anyagot és keményítő jelleggel hat. A másik dolog pedig a macska. Nagyon szeretném, ha a bolondos macskáról, ami ″Grumpy cat″ jelleggel jelenik meg a ruhákon egy idő után már mindenkinek az ISAAN jutna eszébe.

Honnan merítettél inspirációt a kollekcióhoz?
Iszak Eszti: Az inspiráció nekem mindig úgy jön, hogy minden, ami körülöttem történik, az engem inspirál. Akár egy zene, egy film, az emberek, emberek kisugárzása. De nagyon szeretem az utópisztikus és disztópikus dolgokat is, ezért például könyvekből is szoktam inspirálódni. Pár darab esetében most is néhány mozzanatában visszaköszön az egyik nagy kedvencem Huxley-tól a Szép új világ című könyv.

Videónk által a partira is bekukkanthatsz:

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Rúzsa Magdi: „Nem tudtam élvezni a babázós időszakot”

Rúzsa Magdi: „Nem tudtam élvezni a babázós időszakot”

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője