Kendall Jenner mutatja a 2017-es bikinitrendet?

2017. január 15.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Nehéz volna előre megtippelni, hogy a 2017-es bikiniszezonban (bárcsak ott tartanánk már!) mi lesz a nagy sláger.

Kendall Jenner
Fotó: Northfoto

Az persze mindig jelzésértékű, hogy a legnagyobb sztárok, akik vannak annyira szerencsések, hogy nyárig még sokszor megmártózzanak a tengerben, mit viselnek a vakációik során. Tavaly a hófehér bikininek igazi reneszánsza volt, pedig nem éppen praktikusnak számító darabok. A sztárok azonban imádták és ez a rajongás a strandolókat sem hagyta hidegen. Ugyancsak tavaly lett igazán népszerűbb a retrós magas derekú bikini alsó, bár a hírességek már picit korábban hirdették.

Idén egyelőre még nehéz megjósolni, hogy melyik fazon lesz majd sikeres a nyáron. Kendall Jenner most azonban mutatott egy igencsak jó esélyekkel induló darabot. Nem is a nyakban kötős krémszínű felső az érdekes (bár a fekete-fehér kombináció mindig hatásos tud lenni), hanem sokkal inkább a fürdőruha alsó része. A picit a ´80-as évek fitneszdivatját idéző szinte csipőig felnyúló pántos falatnyi bugyi elképesztően szexi darab tud lenni, persze nem árt, ha valaki olyan formában van hozzá, mint Kendall. Neked hordanál hasonlót?

data-instgrm-version="7" style=" background:#FFF; border:0; border-radius:3px; box-shadow:0 0 1px 0 rgba(0,0,0,0.5),0 1px 10px 0 rgba(0,0,0,0.15); margin: 1px; max-width:658px; padding:0; width:99.375%; width:-webkit-calc(100% - 2px); width:calc(100% - 2px);"> chaos Kendall (@kendalljenner) által közzétett fénykép, 2017. Jan 14., 12:27 PST

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Szulák Andrea elárulja, miért nem követi a sztárok rohanó tempóját

Szulák Andrea elárulja, miért nem követi a sztárok rohanó tempóját

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)