Kulisszatitkok Londonból #1

2012.július.10.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Kertész Kata sminkes és Barna Bálint fotós elhatározták, hogy Londonban próbálnak szerencsét a nyáron. Kata és Bálint azt remélik, hogy sok nívós munkával gazdagodik a porfóliójuk, ezért elkezdték járni a legnevesebb modellügynökségeket és kiadókat – köztük a GLAMOUR nemzetközi kiadóját, a Condé Nastot is –, hogy megmutassák, mire képesek. Mostantól a GLAMOUR Online-on követhetitek izgalmas londoni mindennapjaikat:

Kata és Bálint
Kata és Bálint

A divat világa már régebben is érdekelt mindkettőnket, de aktív orientálódásunkat közös munkáink alapozták meg. Egy év alatt, illetve nyomatékosabban az utóbbi három hónap eredményeképp hoztuk létre a portfóliónkat, melyet most valamennyi nagyobb londoni ügynökség kritikáinak vetettünk alá. Visszajelzésük, bátorításuk és támogatásuk későbbi külföldi munkáinkra nézve rendkívül ösztönzően hatnak. Az elmúlt négy napunk történéseinek alábbi összefoglalásával talán érzékeltetni tudjuk, miért is érezzük így.

Már megérkezésünk napján, csütörtökön részt vettünk a Premier Model Management nyári partiján, ahol többek között találkozhattunk az ügynökség vezetőjével, bookereivel illetve több topmodellel.

Másnap a Storm Modelsnél volt időpontunk, ahol Nathan (az ügynökség egyik bookere) már várt minket, és nagy meglepetésünkre életünk első castingját tarthattuk meg. Több lányt küldtek be hozzánk egy tárgyalóhelységbe személyes elbeszélgetésre és portfólióbemutatásra. Három lányra esett a választásunk, akikkel a későbbiekben együtt fogunk dolgozni.

Hétfőn két ügynökséghez látogattunk. Délelőtt a párizsi IMG ajánlására kaptunk időpontot a londoni ügynökségnél. Izgalmunkat és várakozásunkat pozitív kritikájuk nagyban mérsékelte. Mi sem bizonyítja jobban, milyen kicsi a világ, hogy a bookerek közül, találkozhattunk egy barátságos magyar lánnyal is, Natalie-val (Natalie-t már bemutattuk nektek korábban a GLAMOUR-ban is - a szerk.). Visszajelzésként nagyon jól esett, hogy több opciót is ajánlottak, melyek a későbbi munkáink során nyomon követhetőek lesznek.

Délután az Elite Modelhez Bálint taktikáját követve egy magas modellnek tűnő lány nyomán találtunk el, miközben az épp castingra siető Boldov Eszterrel is összefutottunk. Az ügynökségen a fiúrészleg bookereivel ismerkedtünk meg, akiktől nagyon jól esett, hogy rögtön magazin megjelenésekben gondolkodtak. Mivel a többi ügynökségek modelljei közül lányokat fogunk fotózni, így ebben az esetben fiúkra esett a választásunk. Több olyan fiúmodellel dolgozunk majd együtt, akik közül már többen világmárkák kampányaiban szerepeltek.

Az előbbieket olvasva talán átérzitek, hogy a világ top ügynökségeinek pozitív visszajelzései mennyire nagy örömömet jelentenek nekünk, és minden segítőnknek (főként a VM Modelsnek) mennyire hálásak vagyunk.

A hét folyamán a Premier Modelshez és a Hero magazinhoz is ellátogatunk, több londoni stylisttal és tervezővel találkozunk, illetve londoni fotózásainkat is megkezdjük. Hamarosan újra jelentkezünk!
Kata, Bálint

Kattintsatok a galériáért!

Kulisszatitkok Londonból #1 Kata és Bálint

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Nem is gondolnád, milyen bizarr dolgokat rejtenek az eltűnt bőröndök

Nem is gondolnád, milyen bizarr dolgokat rejtenek az eltűnt bőröndök

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője