Valami gyönyörű: A Gucci legemlékezetesebb divatpillanatai a vörös szőnyegről

2023. november 11.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Guccio Gucci valószínűleg a legvadabb álmaiban sem gondolta volna, hogy a kis poggyászcége mekkora kulturális jelentőséggel bír majd 2023-ban. A márka epikus növekedését Guccio legidősebb fia, Aldo alapozta meg. Ezt követően Aldo fia, Paolo bevezette a ruházati termékeket, így a 70-es évek elejére a ma már a Gucci védjegyeként ismert stílus határozta meg a kreációkat.

A Gucci mindig jó választás a vörös szőnyegre
A Gucci mindig jó választás a vörös szőnyegre
Fotó: John Phillips/Getty Images

A Gucci virágzó népszerűsége egyszerre volt áldás és átok. A 80-as évekre a márka identitása romlott, az ördögi belharcok okán a család 1993-ban elvesztette az irányítást a vállalata felett. A márka mondhatni lekerült a divattérképről, egészen 1994-ig, amikor is Tom Ford lett a kreatív igazgató, aki a sajátos vízióját alkalmazva ismét globális piaci szereplővé avanzsálta a divatcéget. Ford 2004-es távozása kihívást jelentett az utódok számára, hiszen nem volt könnyű utánacsinálni, amit véghez vitt. Azóta Frida Giannini és Alessandro Michele is kipróbálták magukat a Gucci kreatív igazgatói posztján, jelenleg pedig Sabato De Sarno ül a divatház legelőkelőbb székében.

A Gucci örök

A legutóbbi kreatív igazgatói váltás óta majdnem egy év telt el, így az egész divatvilág lélegzetvisszafojtva várja, hogy hosszútávon hogyan alakul a ház jövője De Sarno kezei alatt. Igaz, hogy a Gucci kreatív igazgatói posztjáról nyolc év után leköszönő Alessandro Michele sajátos esztétikai perspektívájával megnégyszerezte a divatház bevételeit, de a márka az elmúlt években pénzügyileg alulmaradt az olyan versenytársakkal szemben, mint a Louis Vuitton és a Dior. Az anyagi próbatételek és a vezetőváltások ellenére a Gucci divatfronton továbbra is megállíthatatlan, mutatjuk az elmúlt évek legjobb vörös szőnyeges megjelenéseit.

Gucci stíluspillanatok a luxus divat szerelmeseinek:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Extra miniben bulizott Palvin Barbara, valami álomszép a magyar modell

Extra miniben bulizott Palvin Barbara, valami álomszép a magyar modell

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)