Lelép a francia luxumárka feje

2014. július 21.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Nagy a mozgás a divatvilágban mostanában. A lavinát a Dior és Galliano szakítása hozta meg.

Christophe Lemaire lelép
Christophe Lemaire lelép
Fotó: RexFeatures/PuzzlePix

Azóta a legnagyobb divatházaknál beindult a mozgolódás. A nagy francia cégek közül a Dior és a Louis Vuitton után most a Hermés is kreatív vezetőt vált. Igaz, Christophe Lemaire nem olyan régóta, egészen pontosan négy éve irányította a nagynevű házat. A 49 éves tervező még 1992-ben alapított saját márkát, korábbi stylist munkái során a legnevesebb tervezőkkel dolgozott együtt. A 80-as években olyan legendáktól tanulta a szakmát, mint Yves Saint Laurent és Christian Lacroix. A tervezés mellett dj-ként is ismert Lemaire a Lacoste divatház ráncfelvarrásával szerzett tekintélyt, majd Jean Paul Gaultier távozása után a Hermés irányítását vette át.

Eddigi munkájára nem volt panasz, most mégis távozik, mert elmondása szerint a saját márkája jelenleg olyan lehetőség előtt áll, ami egész embert kíván. Christophe Lemaire a következő 2015-ös tavasz-nyár kollekciót még tető alá hozzá a Hermés-nek, de utána új korszak kezdődik mind a dizájner, mind pedig a divatház számára.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Miért bánt jobban egy névtelen komment, mint egy beszólás a buszon vagy az irodában?

glamour plusz ikon Miért bánt jobban egy névtelen komment, mint egy beszólás a buszon vagy az irodában?

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)