Nem volt ott, mégis vastapssal búcsúzott Galliano

2011. március 5.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A divattörténet egyik legérdekesebb bemutatója zajlott Párizsban, igaz, ezt előre lehetett sejteni.

A Dior 2011-12-es őszi-téli kollekciója még John Galliano munkája, ugyanakkor a botrányba keveredett dizájnertől azóta már megvált a divatház, sőt könnyen lehet, hogy gibraltári származású tervezőre börtön vár. Galliano állítólag egy amerikai magánklinikán próbál megszabadulni függőségeitől, közben gőzerővel zajlik a párizsi divathét. Itt máris törölték a saját nevén futó márka bemutatóját, a Dior azonban értelemszerűen nem engedhette meg magának, ne vigye a nagyközönség elé az új kollekciót.

A show-t rendhagyó módon a cseppet sem modellalkatú Sidney Toledano, a Dior vezérigazgatója nyitotta egy rövid, de velős beszéddel. Sokan bírálták a divatház vezetését, hogy olyan hirtelen váltak meg a Gallianótól. Toledano azonban roppant következetes volt, és újból határozottan utasította vissza a tervező antiszemita, rasszista kijelentéseit, amelyeket semmilyen módon nem fogadhat el a Dior. A vezérigazgató egyszersmind elismerte Galliano csodálatos kreatív tehetségét, ez még akkor is így volt, ha a dizájner nevét nem ejtette ki.

Az igazi divatbemutatót aztán Karlie Kloss nyitotta meg. A GLAMOUR főszerkesztője, Maróy Krisztina Twitter-bejegyzésében csodás jelzővel írta le a kollekciót, amely szép, drámai színekben pompázott, harmonikusan keveredett benne a western-hangulat, és a 20-as évek lokáljainak világa. A bemutatóról az oldal alján egy kis videóösszefoglalót tekinthettek meg. Ebből kiderül, hogy a show végén a Dior alkalmazottai köszönték meg az ovációt, mert bizony a botrányos előzményekkel induló bemutatót a meghívottak vastapssal ünnepelték. Nem tudni, hogy Gallianónak, vagy a határozottan fellépő Dior háznak szólt-e a taps. A divatszakma ugyanis nagyon megosztott a kérdésben.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ledöbbensz, ha meglátod, hány évesek a Bridgerton 4. évadának színészei valójában

Ledöbbensz, ha meglátod, hány évesek a Bridgerton 4. évadának színészei valójában

9 jel, ami depresszióra utalhat – akkor is, ha látszólag minden oké (x)

9 jel, ami depresszióra utalhat – akkor is, ha látszólag minden oké (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)