Maszturbálás, szoknya alá bámulás: itt a Calvin Klein szexkampánya

2016. május 7.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A Calvin Klein kampányai mindig is elképesztően erősek voltak vizuálisan. Ma már a reklámtörténet tankönyvi példáinak számítanak a 80-as évek végén, 90-es évek elejének ikonikus hirdetései, amelyek azóta sem merültek feledésbe.

A márka mindig is figyelt rá, hogy olyan modelleket nyerjenek meg a kampányaikhoz, akikre azonnal felkapják a fejüket az emberek. Így volt ez már, amikor Mark Wahlberg és Kate Moss voltak a Calvin Klein arcai, és így van ez most is, amikor Justin Bieber vetkőzött neki a divatcég felkérésére.

Az idei tavasz-nyári szezonban szinte minden hónapra tartogattak újabb csokor friss képeket. A minden idők legnagyobb közösségi média-kampányának kikiáltott hirdetésözön eddigi legmerészebb fotói most érkeztek csak meg, pedig azért az eddigiekben is volt muníció. A mindenféle kertelés nélkül Erotica névre keresztelt új reklámblokkban megint szerepel Abbey Lee Kershaw, Saskia de Brauw és természetesen Kendall Jenner is. A kampányban felbukkan Gaspar Noé művészpornójából Klara Kristin is, akinek befényképeznek a szoknyája alá az egyik képen.

calvin klein, klara kristin, kendall jenner, abbey lee kershaw, saskia de brauw, fehérnemű, kampány, reklám, erotica, maszturbálás, justin bieber

A Calvin Klein nem bízott sokat a képzelőerőre, a fotók szexuális utalásaihoz nem kell kódfejtőnek lenni. Szerinted szexi, vagy neked ez már sok?

calvin klein, klara kristin, kendall jenner, abbey lee kershaw, saskia de brauw, fehérnemű, kampány, reklám, erotica, maszturbálás, justin bieber
calvin klein, klara kristin, kendall jenner, abbey lee kershaw, saskia de brauw, fehérnemű, kampány, reklám, erotica, maszturbálás, justin bieber
calvin klein, klara kristin, kendall jenner, abbey lee kershaw, saskia de brauw, fehérnemű, kampány, reklám, erotica, maszturbálás, justin bieber
calvin klein, klara kristin, kendall jenner, abbey lee kershaw, saskia de brauw, fehérnemű, kampány, reklám, erotica, maszturbálás, justin bieber
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

A nők elleni erőszak felszámolását kell, hogy képezze az online bántalmazás megakadályozása is

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)