Már a nyolcvanas években sem borultam ki (pedig akkor még lehet, hogy azt hitték, a homoszexualitás fertőz és még azt sem bizonyították be, hogy genetikai ügyről van szó), ha a Zenebutikban felbukkant Prince vagy Boy George. Bár utóbbit csak morcos öreg dj-ként tudtam megkedvelni, és manapság is főleg a Twitteren szeretem a kirohanásait és azt, ahogyan népet nevel.
Ezeket láttad már?
Bizony-bizony, a másként élő expopsztár, rádiós, dj csiripjeiben időnként értékeket kér számon az embereken, humanitást, emberséget. Ezt teszi a közismert, nagyon szórakoztató musical, Az őrült nők ketrece is. Az aktuális hazai krízisek miatt ezen a nyáron még érdekesebb a darab, pláne Alföldi Róbert rendezésében, pláne az aktuálpolitikai áthallásokkal. Esküszöm, olyan érzésem volt pillanatokra, mintha a nyolcvanas években lennék, amikor próbáltam kisilabizálni, min is röhögnek a felnőttek. Hát a rendszeren röhögtek. A saját életükön röhögtek.
Kifejezetten virágzik az utóbbi időben a humor, amióta az emberi jogokat újra zárójelbe tették. Újra katarzist okoz egy-két színdarab, amiben cenzúrázatlan értékek jelennek meg, emberek érzéseiről, nyomorúságáról, krízishelyzeteiről esik szó. Tévedés ne essék, cseppet sem lettem homoszexuális attól, mert beleéltem újra magam abba a családi patthelyzetbe, amiről ez a nagyon vidám és pillanatokra szívszorongató darab szól. Érdekes volt nézni, ahogy a közönség újraélte a nyolcvanas éveket. A pazar sminkeket készítő kultikus sminkmárka, a MAC pedig tényleg varázsolt. Stohl András, a macsó igazán nőiessé változott a maszkkal és a kitűnően megválasztott ruhákkal.
Alföldi Róbertet még stylistként öltöztettem egyszer, és már 15 évvel ezelőtt is elvarázsolt az, ahogy gondolkodik a világról és amilyen allűrmentesen felhúzta azt az inget, zakót, amit ráadtam. Minden szavával egyetértek a sajtóanyagukban is, mert így fogalmazott:
"A politika lassan a hálószobánkba is befészkeli magát, pedig még a küszöb előtt sem lenne ott a helye." A nagyon karakán sajtóanyag így folytatódott: "A többszörös Tony-díjas musical valójában zenés vígjáték, és a rendező kiemelte, hogy ezt nem lehet egy pillanatra sem figyelmen kívül hagyni, "de nem szabad elviccelni a darabot". Nem sablonos melegpárt, hanem embereket kíván ábrázolni az előadás, akiknek érzelmeik és konfliktusaik vannak, és ezeket a maguk komolyságában kell megmutatni, hiszen a darab transzparens szituációkat ábrázol: bárki kerülhet olyan helyzetbe, hogy mások akarják megszabni, milyen elvek mentén élje az életét."
Én ezt a korrekt sajtóanyagot még kiegészítem egy szerény kérdéssel: nem lehetne, hogy olyan elvek mentén éljük az életünket, amik a közösségnek, mindenkinek jók?
