Menekülttáborban született, most a kifutók sztárja ez lány!

2018. március 9.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Minden divatszezonban van egy olyan új arc, aki szinte a legtöbb fontos bemutatón részt vesz. A 2018-as őszi show-k legfelkapottabb modellje minden kétséget kizárólag Adut Akech.

A dél-szudáni modell Kakumában, Kenyában született egy menekülttáborban, majd 6 évesen került Ausztráliába. A 18 éves lány a 2017-es Saint Laurent bemutatón debütált, ahol egy csodás arany ruhában lépett a kifutóra. Azóta pedig kapkodnak érte a divatházak.

New Yorkban szerepelt a Tom Ford, Bottega Veneta és a Calvin Klein bemutatóin. Londonban megjelent Simone Rocha, a JW Anderson és a Burberry kifutóján is. Milánóban a Versace, a Fendi és a Prada modelljei között tűnt fel, Párizsban pedig a Saint Laurent ismerős színpadát koptatta.

Ezt olvastad már? Elle Fanning igazi szupermodellé vált a divathéten! Sosem volt még ilyen gyönyörű!

Az afrikai szépség ifjú kora ellenére igazi profizmussal vetette bele magát a divatvilágba, nem csoda, hogy sokan benne látják Alek Wek és Naomi Campbell utódját.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

Támogatott Tartalom

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

Támogatott Tartalom