Modellblog: New York-i zsongás szőkített szemöldökkel

2012.augusztus.31.

Bogár Niki (@Visage), akivel a GLAMOUR szeptemberi számában egy divatanyagot is találtok, ezúttal New Yorkból jelent:

Kedves GLAMOUR-lányok!

Ez alkalommal új helyszínről jelentkezem: New Yorkból! Fantasztikusan érzem magam! Az utolsó bejegyzésemet Barcelonából írtam, az ottani divathét után hazautaztam Békéscsabára négy napra, ami nagyon kevés volt, de annál tartalmasabb és jobb. Aztán pedig kezdetét vette a nagy utazás. Igyekeztem a lehető legkevesebb dolgot magammal hozni, ez sikerült is, mindössze 18 kg volt a bőröndöm. A napokban viszont elkezdtem gondolkozni, vajon mennyi lesz, mikor el kell hagynom a Nagy Almát... Ugyanis július közepétől augusztus közepéig nagyon ráértem, ilyenkor lelassul a biznisz, az ügynökök, kliensek és a modellek nagy rész is nyaralni megy.

Az első napokban megismerkedtem az ügynökeimmel, akik nagyon szimpatikusak voltak elsőre, de egyre közelebb kerülünk egymáshoz, ahogy telik az idő, ami nagyon fontos. A jó modell mögött egy nagyon jó ügynökség áll. Róluk nem sokat tudni, viszont iszonyú fontos munkát végeznek, rajtuk (is) múlik, hogy egy modell meddig juthat el. Ezért sok lány kipróbál több helyet, mire megtalálja a neki megfelelőt. Ha egy lánynak beválik az egyik ügynökség az adott bookerekkel, nem biztos, hogy másik lánynak is be fog válni ugyanaz. Olyan esetek is vannak, amikor a booker állást vált, ilyenkor sokszor a modell is elhagyja az ügynökséget.

Tesztfotózásaim voltak, ezekből sosem elég, illetve minden városnak megvan a saját stílusa, valamint új kapcsolatokat lehet ezek alatt a munkák alatt kiépíteni. Találkoztam jó pár klienssel, lookbookokat fotóztam, prezentációkat csináltam és kaptam divatanyagokat is.

Nagyon örülök, hogy volt szabadidőm, és rengeteg olyan dolgot megnéztem, amit szerettem volna. Ellátogattam a MoMA-ba, a Metropolitan Museumba, ahol láttam többek közt két nagy kedvenem, Claude Monet és Vincent van Gogh festményeit, de emellett sok Pablo Picasso, Salvador Dali, Matisse és Marc Chagall képet is láttam a Natural History Museumba, voltam a Top of the Rock és az Empire State Building tetején, sokat sétáltam a Central Parkban, a Times Squaren komppal elmentem Liberty Islandre a Szabadság-szoborhoz, egy hétvégét Hamptonsban töltöttem. Nagyon sok új embert meg is ismertem, hihetetlenül közvetlenek az itteniek.

De a szabadidő véget ért, rohamosan közeledik a S/S 2013 Fashion Week. És ez azt jelenti, hogy véget nem érő rohanás jön egy hónapig. A várost iszonyú mennyiségű modell lepte el, ezt az is bizonyítja, hogy ma, miközben siettem egyik helyről a másikra, elcsíptem a következő mondatot: "Igen, itt azért jó sok magas lány van." Ez a mondat magyarul hangzott el. Én mosolyogva visszafordultam, hogy: "És van köztük magyar is!" Egyébként meglepően sokszor hallom itteniektől, hogy jártak Magyarországon, és nagyon jó véleménnyel vannak róla.

Ezek a castingolós napok amúgy nagyon fárasztóak, fizikailag is mentálisan is megterhelő tud lenni. Ha minden castingot meg akarsz csinálni, akkor igen... Tegnap 45 perccel érkeztem kezdés előtt, és csak 5. voltam a sorban. Egyszer kérdezték tőlem, hogy nem mindegy hányadik vagyok? De ha van még 3 másik amit meg kell csinálnom, és előtte pont van egy lyuk, és ott tudok lenni ennyivel hamarabb, akkor igenis ott várok azalatt az egy óra alatt, hogy ne csússzak ki az időkeretemből. Mert így is sokszor van, hogy nem kezdik el időben, a casting directorok nagyon ráérnek, vagy fel kell próbálni 1-2-3 lookot, jön egy telefon a kliensnek, ami plusz várakozást jelent stb. Én legalábbis így intézem, vannak lányok, akik lazára veszik. Azt gondolom, ha az ügynökeim a lehető legtöbbet foglalkoznak velem, és a legtöbbet megteszik értem, és hajnaltól éjfélig bent ülnek az irodában és szervezik a napjaimat, akkor nekem is a legtöbbet illik nyújtani.

Holnap Marissa Webbnek dolgozom, neki csináltam prezentációt, a show-jára is bookolt már, és a makeup tesztet is velem készítik. Nagyon szeretem a társaságát, egy igazi humánus tervező, aki nem csak bábként kezeli a modellt. Csupa jóérzéssel és örömmel megyek hozzá mindig. Ő egyébként nemrég lépett ki a J. Crew csapatából és saját márkáján dolgozik.

Amúgy nagyon érdekes, ahogy összegyűlnek a lányok a különböző városokból, egyre több ismerősöm van, akikkel Milánóban, Barcelonában vagy Párizsban dolgoztam együtt, őket jó újra látni. Ilyenkor gyorsabban telik a casting, lehet kivel beszélgetni, még ha ezek néha felületesek is, de jó tudni, hogy más is azon megy keresztül, mint én. A régebbi ismerősök mellett új barátságok is kezdenek kialakulni, különösen ügynökségen belül. Nem mondom, hogy minden lány aranyos és mindenkivel elfecsegek, de közel sem igaz az, amit sokan gondolnak, hogy mindenki utál mindenkit és hatalmas a konkurencia. Rajtunk teljesen kívül álló dolgokon is múlik, hogy ki kapja meg az adott munkát. De sokszor jobb könyvet olvasni várakozás közben is kizárni a divatvilágot egy kicsit. Csak a könyv nem nagyon fér már bele a táskámba, így is kettő táskát hordok magammal egész nap, teletömve, szóval áttértem a Metro hírújságra. :) Ennek a többi lány is örül, ha én már befejeztem.

Fotóztam a J People nevű magazinnak is egy editorialt. A csapat nagyon aranyos volt, a találkozó után autóba ültünk, és elutaztuk New Jerseybe. Egy erdei, elhagyatott kis házhoz mentünk. Kipakoltuk a ruhákat, a sminkes és a fodrász kikészítette a felszereléseket, kezdjük a munkát. Már ekkor hatalmas meglepetés ért, ugyanis megkérdezték, vagy inkább kijelentették, mi lenne, ha kiszőkítenék a szemöldököm. Én erre nem nagyon tudtam mit mondani, csak annyit, hogy ugye visszafestik barnára munka után. Mondták, hogy igen, szóval gondoltam, akkor minden rendben lesz, csináljuk. Lemostuk a szőkítő pasztát, és nagy nehezen belenéztem a tükörbe...

Hamarosan újra jelentkezem!

Kattintsatok Niki képes élménybeszámolójáért!

Kapcsolódó cikkek:

_blank>Bogár Niki a Mango és a Desigual kifutóján

_blank>Békéscsaba ontja a topmodelleket

_blank>Dior cruise show-n Bogár Niki

_blank>Modellblog: félmaratont futottak a topmodellek

_blank>Nedves és piszkos - Bogár Niki a spanyol V magazinban

Modellblog: New York-i zsongás szőkített szemöldökkel

Ez is érdekelhet

Ruha, ami szavak nélkül is mesél - Ilyen Csenge mai darabja

Ruha, ami szavak nélkül is mesél - Ilyen Csenge mai darabja

G-Test

Az apácák körében tényleg gyakoribb a mellrák?

Az apácák körében tényleg gyakoribb a mellrák?

GLAMOUR-napok reloaded 2021

A GLAMOUR-napok applikációban már elérheted a GLAMOUR-napok Reloaded kuponokat!

A GLAMOUR-napok applikációban már elérheted a GLAMOUR-napok Reloaded kuponokat!