Mojzes Dóra Amerikában!

Ez is érdekelhet

Hermann Veronika: „Ahol a nőket elnyomják, ott a demokrácia is halott”

Hermann Veronika: „Ahol a nőket elnyomják, ott a demokrácia is halott”

2010. augusztus 19.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Egész pontosan a mai napon, augusztus 19-én, Austinban mutatja be a 2011 tavasz-nyári kollekcióját!

A rendkívül egyedi ruháiról ismert fiatal tervezőnőnek a következő évre is megvan a maga víziója: ezúttal az ókori római légiósok öltözete ihlette a kollekciót, sőt már el is készültek a képek, amelyeket ezúttal Dobos Tamás készítette. Ez volt az első alkalom, hogy Dóra a fotóssal közösen dolgozott, de mint elmondta, nagyon elégedett a végeredménnyel és nagyon örül, hogy együtt dolgozhatott Dobossal, hiszen az ő látásmódja nagyon passzol a ruháihoz.

Az új széria most nemzetközi karrierbe kezd, hiszen Mojzes Dóri most az austini divathéten, a Fashion in Flight nevű rendezvényen mutathatja be legújabb kreációit. Ezzel azonban még korántsincs vége, hiszen szeptemberben a New York-i divathéten egy showroomban is alkalma lesz bemutatni a kollekciót! A nagyszerű hírek mellett nem hagyhatjuk ki azt sem, hogy Dóra júniusban találkozott a Magyarországon koncertező Juliette Lewis-szal, aki már ismerte a magyar tervezőnő munkáit korábbról, most azonban már akár magára is kaphat egy-egy Mojzes-darabot, hiszen a tervezőnő néhány ruhadarabbal megajándékozta a rebellis énekesnőt, akinél talán jobb alanyt találni sem lehetne Dóra ruháihoz. A tervezőnő megígérte nekünk, hogy amint sikerül olyan képet szereznie, amelyen Juliette az ő ruhájába látható, azonnal megosztja veletek!

Addig is itt van még két fotó a 2011 tavasz-nyári kollekcióból!

mojzes-nagy01-d000077F654f260fe4977.jpg
mojzes-nagy02-d000077F750e736b970c9.jpg
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Erről érdemes beszélni: ezt tudja a textilápolás új generációja (x)

Erről érdemes beszélni: ezt tudja a textilápolás új generációja (x)

Ezeket a problémákat okozhatja a hirtelen fogyás (x)

Ezeket a problémákat okozhatja a hirtelen fogyás (x)

Ne tedd tönkre a boldogságod: így állíthatod meg a hangulatingadozásokat (x)

Ne tedd tönkre a boldogságod: így állíthatod meg a hangulatingadozásokat (x)

„Mi a bajod? Semmi!” Így kommunikálj a pároddal PMS idején – 4 életmentő tipp (x)

„Mi a bajod? Semmi!” Így kommunikálj a pároddal PMS idején – 4 életmentő tipp (x)