Ő az önbizalomnövelő ruhák mestere

2015. október 24.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Híres sztárok rajonganak Zac Posen kreációiért, mert szépnek és magabiztosnak érezhetik magukat a ruháiban. A jellegzetes Posen-féle sellőforma estélyik például bármilyen alakú színésznőből vonzó dívát varázsolnak.

Zac Posen New Yorkban született, és már gyerekkorától a ruhatervezés érdekelte. Nicole Miller stúdiójában gyakornokoskodott, később a londoni Művészeti Egyetemen végzett tervezőként. Hírnevet – még diákként – úgy szerzett, hogy 2000-ben alkotott egy izgalmas, vékony bőrcsíkokból álló, régi öltözködési hagyományok által inspirálta ruhát, amelyet kiállítottak a Victoria & Albert múzeumban.

21 évesen visszatért New Yorkba, és első műhelyét szülei nappalijában rendezte be. Induló kapszulakollekciójával már komoly ösztöndíjat nyert, s azóta is megállíthatatlan. (Persze stúdióját hamar elköltöztette a szülői nappaliból a divatos Tribeca negyedbe.) Szalonjában ifjú és kevésbé fiatal sztárok adják egymásnak a kilincset, és sokuk visszatérő vevő.

Posennek az a titka, hogy nem csak az új és újabb kollekciók koncepciója foglalkoztatja, ő legszívesebben hús-vér nőknek tervez előnyös, önbizalomkeltő ruhákat. A most 35 éves tervező nagyon ért a nők érzéki öltöztetéséhez: a tökéletes szabás, az izgalmas anyagok, a jól kiválasztott színek luxusérzetet keltenek a viselőben és a szemlélőben is. De tulajdonképpen kiket is öltöztet Zac Posen?

Kattints a képre, és nézd meg Zac Posen álomszép kreációit a hollywoodi sztárokon!

Ő az önbizalomnövelő ruhák mestere A sellőruhák újkori zsenije, Zac Posen 35 éves lett.

true Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ezek a csillagjegyek lesznek a hét abszolút nyertesei, ők most bármit elérhetnek a Tarot-kártya szerint

Ezek a csillagjegyek lesznek a hét abszolút nyertesei, ők most bármit elérhetnek a Tarot-kártya szerint

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)