Óriási siker!! Harmadik lett a magyar modell a világdöntőn!

2013. november 28.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az Elite Model Look hazai döntője után még csak reménykedhettünk benne, hogy a magyar nyertes szép sikereket ér majd el a kínai világdöntőben.

Dalma a világdöntőn készült fotón
Dalma a világdöntőn készült fotón
Fotó: AnthonyGHNASSIA/Elite

A mindössze 14 éves szőkeség, Baczay Dalma már Budapesten elbűvölte az Elite Model Look itthoni döntőjében helyet foglaló párizsi modellügynököt, így joggal bizakodhattunk, hogy a shenzeni döntő bíráira is hatással lesz.

Örömmel, és mint az Elite Model Look hazai partnere, büszkeséggel jelenthetjük, hogy VM reménysége szenzációs eredményt ért el, hiszen dobogós helyen, harmadikként zárta a világdöntőt!

Dalma és a döntős lányok
Fotó: AnthonyGHNASSIA/Elite

Dalma sikere egyedülálló, hiszen az Elite Model Look története során magyar lány ilyen előkelő helyet még soha nem szerzett. Egyik legismertebb topmodellünk, Mihalik Enikő negyedik lett a világdöntőben. Hogy felmérjük, milyen fantasztikus Dalma teljesítménye, és hogy mi minden nyílt meg ezzel előtte, elég Enikő mellett felidéznünk, hogy annak idején Gisele Bündchen csak negyedik lett, de mégis rengeteg lehetőséget kapott a versenynek hála! Reméljük, Dalma karrierje is olyan lendületet kap, mint az említett szépségeké, és ebben a helyezéssel járó 50 ezer eurós modellszerződés sokat segít majd.

Szívből gratulálunk Dalmának, aki hamarosan bővebben is beszámol nektek a világdöntőn szerzett élményeiről!

Dalma a világdöntő tesztfotózásán
Fotó: AnthonyGHNASSIA/Elite
Báczay Dalma
Fotó: AnthonyGHNASSIA/Elite
Báczay Dalma
Fotó: AnthonyGHNASSIA/Elite
Báczay Dalma
Fotó: AnthonyGHNASSIA/Elite
Báczay Dalma
Fotó: AnthonyGHNASSIA/Elite
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Kitiltják a meztelenruhákat a cannes-i filmfesztiválról, szigorítottak a dresscode-on a szervezők

Kitiltják a meztelenruhákat a cannes-i filmfesztiválról, szigorítottak a dresscode-on a szervezők

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Top 5 öregedésgátló tipp a hétköznapokra, amit vétek lenne kihagynod (x)

Top 5 öregedésgátló tipp a hétköznapokra, amit vétek lenne kihagynod (x)

Ismerd meg a rooibost, ami hidratál, nyugtat és még az íze is jó (x)

Ismerd meg a rooibost, ami hidratál, nyugtat és még az íze is jó (x)

Mindig szorongsz, ha nőgyógyászhoz mész? Így érdemes felkészülni előtte (x)

Mindig szorongsz, ha nőgyógyászhoz mész? Így érdemes felkészülni előtte (x)

Itt az idő, hogy kiderüljön, mennyire tudsz takarékoskodni! - KVÍZ (x)

Itt az idő, hogy kiderüljön, mennyire tudsz takarékoskodni! - KVÍZ (x)