Oscar de la Renta 15 gyönyörű kreációja

2014. október 21.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A dominikai származású tervező jómódú családból származott, és az 50-es években festőnek készült, Madridba is azért érkezett, hogy művészeti képzésben részesüljön. Az apja által küldött havi 125 dollár bár igen tetemes apanázsnak számított, szinte pillanatok alatt elverte feltűnő és méregdrága ruhákra. A megélhetését két zsebpénz megérkezése között azzal biztosította, hogy divatrajzokat készített magazinok számára. Ekkor már egyértelműen a ruhatervezés érdekelte, és sikerült bekerülnie Cristóbal Balenciaga műhelyébe. "Olyan volt számomra Balenciaga, mint egy isten" - nyilatkozta élete végig legnagyobb mesterének tartott legendás dizájnerről.

Oscar de la Renta
Fotó: RexFeatures/PuzzlePix

A madridi évek után Párizsba telepedett le, ahol a Lanvin divatháznál fontos tapasztalatokat szerzett. Innen New Yorkba ment, ahol a 60-as évek közepétől már saját márkájának dolgozott. Kiterjedt társasági kapcsolatainak hála már az első időktől rendkívül népszerű volt a gazdag amerikai hölgyek körében. A 70-es években már az "éjszaka királyának" nevezték, a legelőkelőbb társasági hölgyeket öltöztette, számos hollywoodi produkciónak tervezett kosztümöket, és a legnagyobb sztárok viselték a ruháit. A 80-as években már a First Lady-k első számú divattervezője volt.

A 80-as évek végén ő vette át Perry Ellis helyét az Amerikai Tervezők Szövetségének az élén. A 90-es évek elején már a Balmain márkának is ő tervezett. Már jó ideje kereste az utódját, és éppen néhány hete jelentette be, hogy a Nina Ricci korábbi tervezőjére, Peter Copping veszi át a helyét a kreatív igazgatói székben.

"Nem érdekel a sokkolás, vagy hogy meglepjem az embereket, gyönyörű ruhákat akarok tervezni, amikben a nők szépnek érzik magukat".

Oscar de la Renta
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Mindegyik nőt be lehet sorolni az öt archetípus egyikébe, te melyikhez tartozol?

glamour plusz ikon Mindegyik nőt be lehet sorolni az öt archetípus egyikébe, te melyikhez tartozol?

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)