Plus Size modellválogatáson

2013.december.4.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az a megtiszteltetés ért, hogy egyedüli külföldiként csatlakozhattam a British Plus Size Fashion Weekend szervezői csapatába mint közösségi média és kommunikációs manager, ami kitöltötte az elmúlt hetek napjait, hiszen naponta többször friss híreket és érdekességeket osztok meg az esemény Facebook vagy Twitter oldalán. Izgatottan vártam a november 30-i hétvégét, mert Londonba repültem, hogy személyesen is segítsem a modell casting lebonyolítását és nehezemre esett nem elfogultan várni a válogatást, hiszen egy kisebb magyar modell delegáció érkezett velem együtt a brit fővárosba, hogy megméressék magukat.

A szervező csapattal - mellettem Sarah Potter produkciós manager, lent kékben Rianne Ward mellette Remi Ray főszervezők
A szervező csapattal - mellettem Sarah Potter produkciós manager, lent kékben Rianne Ward mellette Remi Ray főszervezők
Castingra várva magyar lányok a sor elején

Már pénteken Londonba érkeztem, mivel délután megbeszélések sora várt rám Rianne Ward és Remi Ray vezetésével, akik az esemény főszervezői. A vacsorával egybekötött meeting után korán ágyba bújtam, hiszen szombat reggel már 10-kor a helyszínen kellett lennem, hogy az utolsó simítások is rendben menjenek, mire megérkeznek a modellek. Legnagyobb meglepetésemre a helyszínre érve már lányok sokasága várt, akik Franciaországból érkeztek a castingra s hamarosan a magyar lányok is befutottak. A hideg és a várakozás ellenére mindenki vidám és közvetlen volt – nyoma sem volt a rivalizálásnak, sokkal inkább új barátságok köttettek a várakozás közben. Nem volt előfeltétel a profi modell háttér, így előzetes regisztráció után minden 42-es méret fölötti lányt szeretettel vártunk és jöttek is szép számmal. Az én teendőim a közösségi média körül forogtak, hiszen élőben közvetítettem Twitteren, Instagramon és Facebookon, hogy az otthon szurkolók is nyomon követhessék az eseményeket. A lányok egy űrlap kitöltése után sorszámot kaptak, majd egyesével behívták őket Rianne és Remi elé, ahol egy könnyed ismerkedős beszélgetés várt rájuk, majd megmutatták, hogyan is vonulnának végig 2014 februárjában a Brit Plus Size Divathétvége kifutóján.

Lucy Moore és Raphaella Carmen, az esemény hivatalos kampányarcai
Modellek castingra várakozva

Nagyon sok szép és kedves lány gyűlt össze a London Eye közelében lévő casting helyszínén, de természetesen külön örültem a magyar lányoknak, akik között Farkas Évi, Vogt Reni, Linninger Mercédesz, Botos Erika, Lukács Titanilla, Janovics Angéla , Gecse Andi, Barcsai Rita, Molnár Katalin is kiutazott, hogy szerencsét próbáljon, hiszen Európa legnagyobb plus size divateseményén szerepelni nagy nemzetközi előrelépést jelenthet. Mivel már az esti géppel haza kellett utaznom, így nem tudtam megvárni a casting végét, de közös fotókra természetesen sort kerítettünk:

Magyar modellek gyűrűjében
Sophia Brad és Farkas Évi plus size modellekkel

Az eredményre már nem kell sokat várni, minden lány az emailjét figyeli, hiszen hamarosan megérkezik a válasz, vajon megfeleltek-e a követelményeknek és számolhatják-e a napokat a február 14-15-én megrendezésre kerülő divateseményig.

A casting belülről

Addig is kövessétek az esemény hivatalos oldalait bővebb információkért:
Facebook: https://www.facebook.com/LPSFW?ref=hl
Twitter: @bpsfw
Instagram: @bpsfw


Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ez lenne rá a bizonyíték, hogy Katalin hercegné jobban van?

Ez lenne rá a bizonyíték, hogy Katalin hercegné jobban van?

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője